Magyarország tartja a Széll Kálmán-tervben szereplő, valamint a Stabilitási és növekedési paktumban vállalt 2011-es 3 százalék alatti és a 2012-es 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt. A Kormány, amennyiben a jövő évet illetően mégis szükséges lenne, mérlegelni fogja a költségvetési bevételek növelése érdekében többek között a Mol-részvénycsomag egy részének értékesíthetőségét – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kiadott kommünikében.
Magyarország 2004-es Európai Unióhoz történő csatlakozása és 2010 júniusa között a hivatalban lévő kormányok nem tudták rendezni az áfa-visszatérítési szabályok uniós normákkal való összhangba állítását. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor már „csak” az Európai Bizottság Európai Bírósághoz benyújtott keresetét kapta meg – olvashatjuk a közleményben. Mint a minisztérium felidézi, az Európai Bizottság 2007 márciusában indította meg Magyarországgal szemben a jogsértési eljárást, ennek ellenére az évek során nem történt érdemi előrelépés.
A Bajnai-kormány először és egyben utoljára 2009 októberében közölte álláspontját, az ügyet azonban nem rendezte, a költségvetést és a vállalkozásokat érintő kérdést a jelenlegi kormányra hárította. Ezt követően döntött az Európai Bizottság a bírósági kereset benyújtása mellett, amelyet az éppen hivatalba lépő magyar kormány számára 2010. június 7-én kézbesítettek. A kormány az Európai Bíróság ítéletét tudomásul vette – áll a közleményben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium megteszi a szükséges intézkedéseket az áfaszabályozást illetően, az alternatívákat a lehető legrövidebb időn belül a kormány elé terjeszti. Az NGM vizsgálja a bírósági döntés költségvetési kihatásait, azt azonban már most kijelenthetjük, hogy az ítélet nem befolyásolja az idei és a jövő évi hiánycélt - áll a közleményben.
Cikk: | "Szokatlan eszközökkel törtünk ki a csődhelyzetből" |
Cikk: | Navracsics: Magyarország sikeres ország lesz Európában |