fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Értékteremtő mintaprogram indult
2011. július 30., 14:13

Értékteremtő mintaprogram indult ez év tavaszán négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen: Komlóskán, Vajdácskán, Tolcsván és Erdőhorvátiban. Ennek részeként a falvakban a helyi közétkeztetés ellátására zöldséget termelnek a támogatásból foglalkoztatott emberek.

Az eddigi munka eredményeit pénteken bejáráson tekintették meg az érintett szakemberek. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár úgy fogalmazott: hasonló, értékteremtő programokra az idén márciusban 300 településnek 2,5 milliárd forint pluszforrást biztosítottak Jó gyakorlatok címmel a közfoglalkoztatásban. Hangsúlyozta: ha a Komlóskán tapasztalt gondolkodásmód gyökeret ereszt az ország más vidékein is, akkor rengeteg ember átmeneti foglalkoztatását lehet majd helyben megoldani.

Köteles László, Komlóska polgármestere (Fidesz) azt mondta: a program segítségével megszűnt a munkanélküliség a településen, sőt a szomszédos falvakból is járnak át dolgozni hozzájuk, húsz embert foglalkoztatnak. Emellett azzal, hogy megtermelik a zöldséget a helyi konyhákra, milliókat spórolnak meg. A munkákra eddig körülbelül 16 millió forintot fordítottak, ebből mintegy 14 milliót kaptak pályázati támogatásként különböző állami forrásokból. A projekt révén foglalkoztatott húsz ember krumplit és más zöldségeket termeszt. Ezenkívül tüzelőt gyűjtenek, valamint gyepterületet készítenek elő az állattenyésztéshez, amit a jövőben indítanak majd. A polgármester szerint a program azt célozza meg, hogy a közösség önfenntartóvá válásával a helyi közösség kiszolgáltatottsága csökkenjen.

(MTI-fidesz.hu)