fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Semjén: Az állampolgárság nem pártpolitikai kérdés
2011. augusztus 5., 10:15

Pártelnökként és miniszterelnök-helyettesként is folyamatosan egyeztet Orbán Viktorral, a nemzetpolitikai kérdések miatt rendszeresen tartják a kapcsolatot a miniszterelnökkel – reagált Semjén Zsolt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a Magyar Nemzet értesülésére, miszerint a kormányfő egyedül az ő teljesítményét nem értékeli négyszemközti beszélgetésen Felcsúton.

A napilap szerint ennek az a legfőbb oka, hogy a Fidesz és a KDNP elnökeinek egymáshoz való viszonya teljesen más a kabinet többi tagjához képest. Egy vezető kormánypárti politikus azt is elmondta a Magyar Nemzetnek, hogy a Semjén által felügyelt nemzetpolitikai terület "sikertörténetnek" számít Orbán szemében.

A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is: eddig különböző szervezeteken keresztül elég költséges és bürokratikus úton jutott el az a 20 ezer forintos támogatás, amit a magyar állam biztosít a magyar iskolába járó, határon túli tanulóknak. A program tekintetében két fontos előrelépés történt: a támogatást kiterjesztették az óvodásokra is, másfelől pedagógusszervezetek döntenek arról, kik kapják. Az OTP-vel pedig megállapodtak, hogy az érintettek számára térítésmentesen számlát nyitnak, bankkártyát kapnak, és az utalásokat, pénzkivételt sem terheli költség.

 A nemzeti regiszterről szólva elmondta: a cél minden magyar identitásának megerősítése, annak is, aki nem veszi fel a magyar állampolgárságot. A határon túli szervezeteken keresztül perszonálisan elérnek minden magyart a világban különböző üzenetekkel. Ez lehetővé teszi az egyetemes magyarság mozgósítását bármely magyar ügy mellett. Ha a világ bármely részén a magyar közösséget sérelem, bántás, támadás éri, akkor az egész magyarság mozgósítható a konkrét ügyben – érvelt Semjén, aki példaként említette a szlovákiai nyelvtörvényt. Abszurditásnak nevezte, hogy azért mert valaki a nemzetisége és a kultúrája szerinti állampolgárságnak a felvételi lehetőségével él, retorzió érheti az adott országban, miközben Szlovákia minden szemrebbenés nélkül kiterjesztette a világon bárhol élő szlovákra a szlovák állampolgárság lehetőségét szavazati joggal. 

A határon túli magyarok angolul is kapnak majd üzeneteket, mert az ugyan igaz, hogy nyelvében él a nemzet, de a nyugati emigráció harmadik-ötödik generációjától nem várható el, hogy magyarul beszéljenek – mondta a miniszterelnök-helyettes, aki szerint bizonyos politikai csoportok önmagában politikának tekintik azt, hogy az anyaország minél inkább próbálja a magyar nemzetben megtartani a határon túli magyarságot is. Ez nem egy pártpolitikai kérdés, hanem a legszélesebb értelemben vett nemzetpolitika, ami "kutyakötelessége" a mindenkori magyar kormánynak – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy az egyházügyi törvénybe minek alapján választottak be 14 egyházat, felekezetet, Semjén azt válaszolta: egyfelől történelmi legitimáció alapján, hiszen 13 egyház már 1895-ös törvényben is szerepel, a Hit Gyülekezetét pedig a tényleges társadalmi támogatottság alapján, hiszen utóbbi egyház az egyszázalékos felajánlásokat tekintve negyedik a sorban. Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy „a Hit Gyülekezete nem az ő teológiai ízlésvilága.”

Semjén Zsolt bejelentette: augusztus 20-án a magyar kormány vendége lesz a kopt egyházfő, akit díszdoktorrá avatnak előző nap a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar uniós elnökség alatt az Európai Unió kiállt az észak-afrikai térségben élő keresztények mellett.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Semjén: A nemzetek léte egyetemes érték
Cikk: Semjén: Lesz választójoguk a határon túli magyaroknak
Cikk: "Az emberi jogok melletti elkötelezettség ténykérdés"