FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Szőcs Géza nem kap állami lakásfenntartási térítést

Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár 2011. június 30-a óta nem kap állami lakásfenntartási térítést. Az ezzel kapcsolatos, sajtóban megjelent információk tehát tévesek – olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sajtó -és Kommunikációs Titkárságának pénteki közleményében.

.
 

Létrehozva: 2011. augusztus 5., 12:38

Mint írják, tavaly júniusi hivatalba lépése után Szőcs Géza részére a NEFMI 2010. július 15-től valóban bérelt Budapesten egy belvárosi lakást. Egész napos hivatali és protokolláris elfoglaltságai – az uniós elnökséggel járó feladatok miatt is – aránytalan terhet jelentettek számára, mivel naponta kellett vidékről a fővárosba utaznia. A belvárosi lakás bérleti díja havi 250.000 forint volt. A havi bérleti díjból 230.000 forintot a bérlő, tehát a minisztérium fizetett meg a bérbeadó számára. A fennmaradó 20.000 forintot a kedvezményezett, tehát Szőcs Géza fizette meg a bérbeadónak. 2011 januárjában Szőcs Géza kezdeményezte a bérleti szerződés felmondását, amely 2011. június 30-án meg is szűnt. Tehát azóta az államtitkár nem részesül állami lakástámogatásban – zárul a NEFMI közleménye.

 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Sajtó- és Kommunikációs Titkárság