fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Több olyan terület van, amely sokaknak tud munkát adni"
2011. augusztus 9., 10:54

Elsősorban a leghátrányosabb helyzetűeknek igyekeznek munkát biztosítani.

Míg tavaly országosan 9200 ember vett részt az állami közmunkaprogramokban, ebben az évben 18-20 ezer fő nyolcórás foglalkoztatását tervezte a Nemzetgazdasági Minisztérium tizenegy és fél hónapon át. Már látszik, hogy ennél jóval többen, mintegy 24 ezren dolgoznak az állami közmunka keretében. Ez különösen fontos azokban a térségekben, ahol nincs más munkalehetőség.

Számos olyan terület van, amely nagy létszámban tud munkát biztosítani – mondta a Kossuth Rádiónak Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Több mint tízezer embert foglalkoztat a vízügy, de sokan dolgoznak a közútkezelőnek és az erdőgazdaságoknak is. A kis- és középvállalkozásoknál eddig közel négyezer ember jutott munkalehetőséghez.

(mr1-kossuth.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Egyeztettek a közmunkaprogramról
Cikk: Papp: 7,5 milliárd forint jut idén a közmunkaprogramra
Cikk: Augusztustól közmunka-mintaprogram Gyöngyöspatán