Nyugaton azt hiszik, gyerekek vagyunk. Vagy még inkább alattvalók, de leginkább szerencsétlen hülyék! Amint azt a híradásokból megtudhattuk, két német szociáldemokrata politikus is azt követelte a hét végén, hogy lépjen fel végre az unió a magyar kormány ellen. Angela Merkel német kancellárt pedig név szerint szólították fel Orbán Viktor alapos megleckéztetésére.
Folyamatosak a Budapest számára adresszált nyugati útmutatások és figyelmeztetések. Legyen szó bármiről. Gazdaságról, alkotmányról, médiáról, vagy éppenséggel a szocialista bankelnök horribilis fizetéséről. Egyáltalán nem meglepő Deutsch Tamás egyébként szalonképtelennek nyilvánított kifakadása az interneten a szűnni nem akaró nyugati üzengetések és figyelmeztetések miatt. És az a legzavaróbb, hogy szinte mindig kiderül a keserű igazság: olyan kérdésben emel szót a Nyugat az Orbán-kormány ellen, amit nem ismer, vagy amiről hamis információi vannak. Ehhez elég volt meghallgatnia mondjuk Heller Ágnest. Valójában a Nyugatot cseppet sem érdekli, hogy beletalált-e a céltáblába nekünk címzett rosszallásaival és intelmeivel. Nem ez a lényeg.
A mostani támadásnak, azaz Michael Roth és Gernot Erler színlelt felháborodásának sincs semmiféle erkölcsi alapja. Hogyan is keveredhetne ide az erkölcs akkor, amikor a két derék német szocdem épp amiatt kéri – mit kéri, követeli! – Magyarország és Orbán Viktor megleckéztetését, hogy a kormány szeretné felelősségre vonni az elmúlt nyolc esztendő szocialista miniszterelnökeit az abnormálisan és indokolatlanul megnövelt magyar államadósság miatt. Ez azonkívül, hogy valóban a magyar állam belügye, még ráadásul a polgári oldal szavazótáborának régóta hangoztatott igénye is. Illetve nem csak annak, hiszen elszámoltatást követelnek azok a baloldali szavazók is, akik épp pofátlan végkielégítések, az elherdált kölcsönök, a gyanúsan elszivárgott támogatások és más közpénzek miatti felháborodásukban, ezúttal jobboldali pártok mellé húzták az ikszet.
Igencsak különös egyébként az újabb nyugati akció. Legalábbis, ha onnan nézzük például, hogy a Gyurcsány-kabinet milyen elszámolási és statisztikai trükkökkel csapta be az uniót, méghozzá ügyetlenül, hiszen le is buktak. Jobb helyeken ezt csalásnak neveznék, a nyugati baloldal, de a magyar ügyben mindig vele tartó konzervatív tábor is huncut gyerekcsínyt emleget. Hogyne, hiszen az elmúlt nyolc év szocialista kormányfői és kormányai, legfőképp Gyurcsány Ferenc és környezete, igencsak előzékeny és megbízható szálláscsinálónak bizonyultak. Kedvezményesen vásárolgathatott itt a nyugati tőke, a magyar állami vagyon kiárusítása messze túlszárnyalt minden európai mértéket. Olyannyira, hogy ha maradnak Gyurcsányék, akkor már olyan két, stratégiainak tekintett vagyonelemet is dobra vertek volna, mint a termőföldünket és az ivóvízkészletünket. A német szocik magát az Európai Bizottságot is akcióba lendítenék, ami azt sejteti, hogy nem spontán felháborodásról, hanem szervezett, felépített akcióról van szó, megint. Szeretnék visszahozni a hatalomba azt a komprádor szocialista elitet, amely nemcsak potom áron árulta ki az ország vagyonát a Nyugatnak, de még ezenfelül is számtalan kedvezményt nyújtott neki. Például azt, hogy minden további nélkül kivihették a nyugati cégek itt keletkezett profitjukat. Ehhez képest a különadó valóban kemény pofon lehetett. Több szálon is fut az akció, érdekes, a két német szoci indítványával egy időben felerősödtek a Schmitt Pál elleni támadások is, amelyek természetesen nem neki szólnak, hanem a kormánynak, a művelt ellenzék Schmitt lejáratásával a kétharmados parlamenti többség alkalmatlanságát és bugrisságát igyekszik bizonyítani, amely még arra sem képes, hogy rátermett köztársasági elnököt válasszon. Például Kovács Lászlót. Szomorú, de senki sem csodálkozhatna ezek után azon, ha valamilyen „szervezett rasszista banda” megint áldozatot szedne szegény cigányok közül. Mindig ilyesmit szánnak végső bizonyítékként a magyarok elvetemültségére…