FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Hatalomra törve

Már 2014-től kormányzati szerepre készül az MSZP, amire vérmesebb lelkületű polgártársaink joggal hördülnek fel: „ehhez már tényleg pofa kell”. De ha tapasztalataik meg is alapozzák jogos és igaz háborgásukat, az elmélet mégis mérsékletre inti őket. Hát mi másra készülne egy politikai párt, mint kormányzati szerepre? Persze az MSZP esetében az sem ártana, ha valamennyire felkészülgetne az ellenzéki szerepre is, mert ebben is gyalázatos ripacsnak mutatkozik, vigasztalja a pártot az a tudat, hogy a kormányon még sokkal inkább csapnivaló volt.

Létrehozva: 2011. augusztus 16., 10:20

Ám most 12 munkacsoport dolgozik 140 szakértővel, Szekeres Imre, az MSZP közgazdasági tagozata, a József Attila Alapítvány elnökének irányításával (esetleg csak a védőszárnyai alatt, netán tudtával és beleegyezésével, de az is megeshet, hogy a háta mögött és a tudta nélkül, ahogy az általa vezetett minisztériumban történt dolgokról sem tudott egy árva kukkot sem). Csak remélni tudjuk, hogy ezt a 140 szakértőt nem fogják nehéz vasban kóterbe vinni, mint a minisztériumbéli közvetlen munkatársait, mert Szekeres újfent roppant elégedetten nyilatkozott a Népszavának a felügyelete alá tartozó társulat ténykedéséről. Azt mondá Szekeres, hogy ez a szakértői csapat fog 2012 tavaszáig az égető gazdasági és társadalmi ügyekben olyan köz- és szakpolitikai programot összeállítani, amely megoldást ad az emberek, az ország nagy kérdéseire.

De nem érik ám be holmi sablonos, népszerűséget hajhászó elképzelésekkel! „Teljesen új megközelítési módot kell kialakítanunk és megvalósítanunk. És ezt nem lehet szlogenek szintjén elintézni, ez valódi szakmai intellektuális kihívás.” Az újnak mondott megközelítési módokról még ejtünk szót, mindenesetre a róluk szóló fel- és bevezető duma pont az a falmelléki, zagyva linkelés, mint amit az MSZP jogelődjei, elv-, üzlet- és tettestársai évszázados rutinnal igyekeznek beadagolni a tömegnek. Mert aligha kell sokat magyaráznunk, hogy az „új megközelítési módok” ellenzékben csak a szlogenek szintjén jelenhetnek meg, a megvalósításukhoz kormányra kellene kerülni. Ám kormányra kerülésük alapvető feltétele, hogy bebizonyosodjék az „új megközelítési módok” ésszerű, gazdaságos és használható volta. Mert úgy általában az új megközelítési módok első hallásra (teljes joggal) riasztják az embereket, akik még most, a számítógépek korában sem szeretik a virtuális kísérleti nyúl szerepét.

Nem derül ki egyértelműen, hogy a devizahitelesek megsegítésére összeállított kilenc MSZP-s pont a 140 szakértő szellemi teljesítménye-e, mindenesetre „új megközelítési módokkal” tele van, így tökéletesen megfelel a Szekeres-féle elvárásoknak. Olyannyira, hogy a kilenc pontot is Szekeres Imre hozta a világ tudomására. A tisztakezű volt honvédelmi miniszter úgy véli, 15-30 milliárd forintból az állami eszközkezelő megvehetné a reménytelen adósok lakását, önkormányzati kezelésbe adhatná, és azokat bérlakásként visszajuttathatnák az adósoknak. Megható elképzelés, nagyjából kétezer bedőlt hitelesen segíthetne, ahogy a munkáltatók alkalmazottaik helyett átvállalt adósságtörlesztésének ideája sem a valóság lehetőségeihez igazított. Miként a többi javaslat is az állam bőkezűségére vagy a pénzintézetek belátó önkorlátozására épít, ami oly abszurd és képtelen ötlet, hogy az állampolgárok éhenhalási készségével kalkulálni inkább tartoznék a realitások világába.

Szekeres emlékezetében az elmúlt húsz év úgy él, hogy az MSZP vállalta és végrehajtotta az ország kivezetését az államszocializmusból. Ez valóban meglepő, új elem a párt politikájában.