fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Nem fogjuk hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg!
2011. augusztus 17., 15:35

Orbán Viktor kormányfő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány tartani fogja a korábban bejelentetett költségvetési hiányt, azt három százalék alá viszi. Kiemelte továbbá, hogy az arányos adórendszer teljes kiépítésének politikáját sem adják fel. A miniszterelnök szerint két százalék környékén lesz a gazdasági növekedés az idén Magyarországon. Tekintse meg galériánkat.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország még nincs kívül a veszélyzónán. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem fogják hagyni, hogy a válság árát az emberekkel fizettessék meg.

A kormányfő arról is szólt: kampányba kezd a kormány, hogy minden devizahiteles család pontos információkat kapjon, tudhassa és mérlegelhesse, hogy igénybe kívánja-e venni az árfolyamgát lehetőségét.

A kormány arról is döntött, hogy a Fészekrakó Program keretében lakáshitelt felvettek is élhetnek az árfolyamgát lehetőségével - közölte Orbán Viktor.

Otthonvédelmi monitoring bizottságot állítanak fel

A miniszterelnök felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítsen jelentést, amely feltárja és nyomon követhetővé teszi, milyen út vezetett "a biztonságos, és támogatott forinthitelektől a kockázatos devizahitelezésig" - derült ki a sajtótájékoztatón. Orbán Viktor elmondta: arra is felkérte Matolcsy Györgyöt, állítson fel egy otthonvédelmi monitoring bizottságot, hogy átláthatóvá és egységessé válhasson a törlesztőrészlet-számítási mechanizmus a különböző bankoknál.

Az árfolyamgáttal élők törlesztőrészletének növekedése 2015 után sem lehet több mint 15 százalék - szögezte le a kormányfő.

A kormány sem a korábban bejelentett költségvetési hiányt, sem a további államadósság-csökkentést, sem az arányos adórendszer kiépítését nem adja fel - közölte Orbán Viktor.

A kormány tartani fogja a korábban bejelentetett költségvetési hiányt, azt három százalék alá viszi - jelentette ki a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a rögzített hiánymérték megtartása további intézkedéseket igényel a kiadási és a bevételi oldalon. További államadósság-csökkentő lépések lesznek - tette hozzá.

Két százalékos gazdasági növekedés várható az idén

Kiemelte továbbá, hogy az arányos adórendszer teljes kiépítésének politikáját sem adják fel. A miniszterelnök szerint két százalék környékén lesz a gazdasági növekedés az idén Magyarországon.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, "teljesen nyilvánvaló, hogy egy 3 százalékos gazdasági növekedésre beállított költségvetés esetében, ahol a növekedés, úgy tudjuk, 2 százalék környékén lesz, ott az egy százalékkal alacsonyabb költségvetési növekedés miatt nyilvánvalóan keletkezik legalább 100 milliárd forintnyi hiány".

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az euróválság hatásainak kivédéséről egyeztetett a miniszterelnök
Cikk: A kormányfő folyamatosan tárgyal, nem megy szabadságra