fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Páva: Szent István példája kötelez bennünket
2011. augusztus 20., 17:45

A közös célok megtalálására és megvalósítására buzdított Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely polgármestere az államalapítás és a nemzet kenyerének megszentelése alkalmából tartott pécsi városi ünnepségen szombaton.

"Amikor azt látjuk, hogy az örökösnek gondolt értékek egyik napról a másikra elértéktelenednek, amikor megbízható alapelvek megkérdőjeleződnek, Szent István példája kötelez bennünket, hogy más módszerekkel, új utak kijárásával oldjuk meg Magyarország problémáit" - mondta a fideszes politikus a Sétatéren összegyűlt ünneplő közönség előtt. Páva Zsolt az MTI tudósítója által több mint ezer fősre becsült hallgatóságának úgy fogalmazott, hogy ebben a helyzetben a nemzet kenyere szimbólum még inkább felértékelődik, mert jelzi: ha vannak közös eszmények, célok, elérésükhöz, a hozzájuk vezető út megtalálásához fontos a közös gondolkodás. "Ehhez mindenkire szükség van, ezen a hajón nincsenek első vagy másodosztályú utasok, mindenki egyenrangú" - hangsúlyozta. A városvezető úgy vélte, ha egy új ötlettel, mint a nemzet kenyere sikerült ekkora támogatói kört találni és a programot sikeressé tenni, vannak nagyobb célok is, amelyeket elérhetünk. Páva Zsolt beszédében köszönetet mondott Korinek László jogászprofesszornak a nemzet kenyere kezdeményezés ötletéért, a megvalósításban közreműködő cégeknek pedig a térítésmentesen végzett áldozatos munkáért.

Korinek László arról szólt, hogy teljesült a kívánsága. A felhívásra több mint háromszáz hazai és határon túli magyar lakta helyről tíz tonna búza érkezett a nemzet kenyeréhez, amelynek elkészítése az egész magyar nemzet erőfeszítését tükrözi, és üzenetet hoz azoktól, akik a szükséges alapanyagot küldték. "Itt ma megteremtettünk valamit. Trianont nem tudjuk meg nem történtté tenni, de meghaladottá igen" - jelentette ki, és szavait taps fogadta. A jogászprofesszor felidézte, akkor jutott eszébe a nemzet kenyerének ötlete, amikor egy, a konyhaasztalán fekvő kenyér láttán felmerült benne a kérdés, honnan származhat a készítéséhez használt gabona és mi történik ott, de erre nem tudott válaszolni.

A kezdeményezés keretében összegyűlt tíz tonna búza jelentős részét Szigetváron, kisebb hányadát Mohácson, egy rekonstruált XVIII. századi vízimalomban őrölték meg, majd a napokban öntötték össze ünnepélyes külsőségek között. Az ötkilós nemzet kenyerét több nagy kenyérrel és ötezer kiscipóval együtt egy pécsváradi sütőüzemben készítették el. A nemzet kenyerét Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke szentelte fel és Páva Zsolt szegte meg a Sétatéren. A többi öt- és háromkilós kenyeret promóciós célokra és állampolgári eskütételekhez használják fel, a cipókat a Sétatéren értékesítették, a bevételt jótékony célokra fordítják. A maradék lisztből pedig kenyeret sütnek a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek.

A pécsváradi pékség munkatársai szombat délelőtt az MTI-nek azt mondták: a nemzet kenyere és a cipók jó minőségűek és finomak. A készítésükhöz felhasznált liszt a sok helyről érkező gabona okán olyan kiváló minőségű, amelyhez fogható nincs Magyarországon.

(MTI-fidesz.hu)