Még akkor is megérdemlik a devizaalapú hiteleik miatt tönkrement embertársaink a társadalom együttérzését, ha tisztában vagyunk azzal, hogy saját korábbi, szabad akaratukon alapuló döntésükkel kerültek súlyos helyzetbe. Hiszen a forintalapú hiteleknél jóval alacsonyabb kamatra vették fel a kölcsöneiket, vállalva a szerződésükben rejlő kockázatot. És az alacsonyabb törlesztő- részletek előnyeit egy ideig élvezhették is, míg mások a biztonságot, kiszámíthatóságot tartották inkább szem előtt. A legtöbben talán mégis azok vannak, akik a szülői házból hozott megszokásból addig nyújtózkodtak „a dübörgő jólét” évei alatt is, amíg a takarójuk ért, talán az ő érdekeiket sem szabad figyelmen kívül hagyni. Hiszen lehetséges, hogy az ő egészségügyi ellátásukra vagy gyermekeik oktatására jut kevesebb közpénz, mert most a kilakoltatástól rettegő devizahitelesek akut gondját kell mindenekelőtt orvosolni.

A szocialisták most jobbnál jobb ötletekkel állnak elő, miként kellene megoldani azt a súlyos problémát, amit felelőtlen kormányzásuk idején ők idéztek elő. Most ők akarják a leghangosabban „kikényszeríteni” a kormányból nemcsak a devizahitelesek gondjának azonnali megoldását, hanem a rezsitartozást felhalmozókét is. Nyilvánvaló a cél: össze akarják ugrasztani a devizahiteleseket a forintalapú hiteleiket nyögőkkel és a rezsivel tartozókkal. Hiszen ha a devizahiteleseken segít az állam, miért ne segíthetne máson is, aki ugyancsak bővelkedik szükségben?

Ez nem fog sikerülni. Az ország józan többsége már nem dől be kommunikációs trükkjeiknek, még akkor sem, ha egy virtigli jobboldali tévében is uszítják már a kormány ellen. A bajba került adósok pontosan tudják és elfogadják: a hiteleiket ők vették fel, nekik is kell visszafizetniük. Ha pedig a pénzintézetek visszaéltek helyzetükkel, jogászi trükkökkel becsapták vagy megtévesztették ügyfeleiket, a bíróságok a pénzügyi és jogtudományokban jártas igazságügyi szakértőkkel, a pénzügyi felügyeletnél és a magyar jegybanknál rendelkezésre álló számszaki bizonyítékok alapján ezúttal nemcsak jogot, hanem igazságot is fognak szolgáltatni. Ahogy az egy jogállamban elvárható.

A szocialisták – miután ellenzékben megvilágosodtak – felfedezték az elkeseredett devizahitelesekben rejlő politikai lehetőségeket, remek ötletekkel álltak elő: állami bérlakásprogramot szorgalmaznak, a közüzemi díjaikat fizetni nem képes embereken is segítenének, sőt szerintük a munkáltatók is beszállhatnának valamiképpen a dolgozóik hiteltörlesztésébe. Ezzel szemben nekem  az az ötletem támadt, hogy a lopás, sikkasztás, korrupciós bűncselekmények miatt jogerősen elítélt politikusok és köztisztviselők bírói ítélettel elkobzott magánvagyonából kellene szociális pénzügyi alapot teremteni a rászorultak megsegítésére.

A civil kurázsi most azt diktálná, hogy a devizahitel-szerződésekkel visszaélő bankok ellen össztársadalmi fellépés történjen. Például ne kérjük olyan bankba utalni a fizetésünket, amely a magyar forintbetétekből adott svájcifrank-alapú hitelt, sőt az ilyen bankokból vigyük át a megtakarított pénzünket olyan bankhoz, amelyik ebben a mocsokságban nem vett részt.

Ha már sikerült megtanulnunk a választást a pártok palettájáról, menni fog az is, hogy a becstelen bankok közül a többiek okulására néhányat szabad, összehangolt döntésünkkel süllyesztőbe küldjük. Nem ártana megtanítani őket arra, mit tehetnek meg a magyarokkal, s mit nem.