Azzal a szóval, hogy „globalizáció”, az ezredforduló előtti néhány évben ismerkedtünk meg, és olyan fogalmakhoz társult, mint multinacionális vállalatok vagy liberalizáció. Az átlagember számára mindez azt jelentette, hogy az erős nyugati vállalatbirodalmak még erősebbek lettek. Magát a globalizációt leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk, hogy a fejlett világ hatalmai erőnek erejével lebontották azokat a jogi és pénzügyi akadályokat, amelyek az egyes államok piacait védték, hogy akadálytalanul folyhasson a kereskedelem és növekedhessen a profit. A számításokba azonban hiba csúszhatott. A szabad pálya váratlanul nemcsak a nagy világcégeknek volt kedvező, de a szegény, így rendkívül olcsó munkaerővel rendelkező árutermelőknek is. A jól fizetett, betegbiztosítással, nyugdíjjal, sztrájkjoggal kényeztetett európai munkaerővel előállított termékek óhatatlanul drágábbak, mint a félvad körülmények között termelt tengerentúliak. A bordeaux-i bor nem rúg labdába a dél-afrikai mellett. A brazil nádcukor még hajóra rakva is olcsóbb, mint az itteni répacukor.

A teljes írás az MNO-n olvasható.