Tisztelt Emlékező Honfitársaim!

Tisza István azt írta egy helyen, hogy a "nemzet annál erősebb, annál boldogabb, mentül több szellemi és mindenekfölött erkölcsi erő él annak tagjaiban".
Úgy gondolom, hogy ezzel a mai alkalommal, ezzel a mai főhajtással egy régi erkölcsi kötelességünket törlesztjük. Hiszen nyolcvanöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy emléktáblát avassunk annak a háznak a falán, ahol a házfalak mellett suhanó gyáva árnyak alattomosan meggyilkolták a múlt század fordulójának egyik legkiemelkedőbb, legerősebb jellemű magyar miniszterelnökét. Azt az embert, aki mindvégig bátran küzdött, minden helyzetben kiállt az elveiért. Egyedül akart az első nagy világégés útjába állni, megpróbálta megóvni Magyarországot a nagyobb katasztrófától, és amikor alul kellett maradnia ebben a küzdelemben, nem elmenekült, nem lemondott, hanem vállalta a nemzet sorsát. Amikor kellett, attól sem rettent vissza, hogy a miniszterelnöki széket a lövészárkok világára cserélje.
Élete tragédiával végződött. Ezért sajnos igazi magyar sors az övé. Tudta, hogy meg fogják ölni, hiszen egyszer már rálőttek. Támadták jobbról és támadták balról. A magyarkodóknak nem volt elég hazafias, az idegenlelkűeknek nacionalista volt.
Dühödt ellenségei és odaadó hívei egyaránt voltak. Csak közönyt nem tudott kiváltani maga iránt. Útjában állt azoknak, akik ordas eszmékkel, hamis ígéretekkel csapták be az elcsüggedt embereket.

De ő híven neveltetéséhez, híven elveihez akkor is bátran Budapesten maradt, amikor ebben a reményvesztett fővárosban úrrá lett a zűrzavar. Hiába figyelmeztették, ő úgy válaszolt, hogy "soha életemben nem bujkáltam, amint éltem, úgy fogok meghalni". Így végül egy komor, nyirkos, zúzmarától és jeges esőtől dermesztő napon, amikor úgy tűnt, hogy a természet is a rombolás démonainak szolgálatába szegődött, a gyávák, a fejetlenségtől megrészegültek meggyilkolták.
De halála sem jelenthetett feloldozást vélt vagy valós vétkeiért, hiszen a szolgalelkű cenzorok még az emlékét is ki akarták törölni a nemzet múltjából. Nem sikerült, nem sikerülhetett. Hisz éppen három éve avathattuk fel újra Debrecenben Tisza István szobrát.
Ezért szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik azon munkálkodtak, hogy ez az emléktábla végre felkerüljön erre a jobb sorsra érdemes házra. Köszönet a Fidelitasnak és a Tisza István Baráti Társaságnak, köszönet azoknak, akik részt vettek abban, hogy ez az elkésett főhajtás végre itt a fővárosban, Budapesten is megtörténhessen.

www.orbanviktor.hu