fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rendőri irodát avattak belső-Erzsébetváros szórakozónegyedében
2011. szeptember 6., 13:23

Az önkormányzat az idén mintegy 30 millió forint fejlesztési célú forrással támogatja a kerületi rendőrség munkáját.

Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester (Fidesz) az MTI-nek elmondta, az irodát a Király és a Kazinczy utca sarkán álló épület földszintjén alakították ki, a közbiztonsági célú beruházás 2,5 millió forintjába került az önkormányzatnak. Az önkormányzati tulajdonú 45 négyzetméteres ingatlanban konyhát, mosdót is építettek, a fogadóhelyiséget pedig légkondicionálóval szerelték fel. A kerületi rendőrségnek bérleti díjat sem kell fizetnie az ingatlan használatáért.

A körzeti megbízotti irodában két rendőr teljesít majd szolgálatot a hét minden napján, távollétük idején pedig telefonon lehet elérni őket. Vattamány Zsolt az MTI-nek elmondta azt is, hogy a mostani beruházáson túl az önkormányzat más formában is támogatja a kerületi rendőrség munkáját; fejlesztésekre az idén összesen mintegy 30 millió forintot adnak. Példaként említette, hogy még az idén a rendőröknek két gépkocsit vásárolnak mintegy nyolcmillió forint értékben.

A polgármester azt hangoztatta: a kerület vezetésének eltökélt szándéka a közbiztonság javítása, és a mostan programmal is az volt a céljuk, hogy a rendőrség közelebb kerüljön a lakosokhoz. Az erzsébetvárosi közbiztonság megerősítéséről szólva közölte azt is: az idén a kerületi közterület-felügyelők létszámát 20-ról 50-re emelik, és a szervezet három autót kap. Emlékeztetett arra, hogy a kerületi közbiztonság megteremtését a korábbi önkormányzat egy magáncégre bízta, de az új városvezetés már nem velük kívánta ellátni a feladatot, ezért is szeretnének most a rendőrséggel szorosabban együttműködni. Vattamány Zsolt azt MTI-nek azt is elmondta, hogy a közterületi kamerarendszer fejlesztésére az idén és jövőre összesen mintegy 100 millió forintot fordítanak, és a rendszer működtetését továbbra is a rendőrségre bízzák.

(MTI-fidesz.hu)