Az adósságcsökkentéssel két fontos üzenetet közölt a kormány. Egyrészt minél alacsonyabb a tartozásunk, annál kevésbé számítunk kockázatos adósnak, ezzel párhuzamosan mérséklődhetnek államkötvényeink kamatai. A cél, hogy tényleg ne mások gazdagodjanak a magyar lakosság munkájából. A hazai kamatok még mindig nagyon magasnak számítanak uniós viszonylatban: átlagosan hét százalék körüli hozamot kell garantálnunk az államkötvény-aukciókon ahhoz, hogy elegendő érdeklődő és vásárló legyen. Ezt a felárat pedig a hazai gazdaságnak kell kitermelnie. Annak a gazdaságnak, amely – Európa más országaihoz lépest – most egy-két százalékos növekedésre képes. Azonban minél több állampapír lesz a magyar lakosság kezében, annál több haszon maradhat az országhatárokon belül, és annál kisebb lesz kiszolgáltatottságunk a külföldnek.

A másik üzenet, hogy a magyar kormány elszánt, hogy kievickél az adósságspirál örvényéből, tesz is érte, és ez a jelenlegi törékeny pénzügyi hangulatban sokat ér. A görögök példája riasztó, de tanulságos. Ma a görög államkötvényeket 18 százalékos kamattal lehet csak értékesíteni, ami az uniós átlag többszöröse. Kitermelhető mindez egy recesszióval küszködő országban? Nem. A következő lejáró hitelüket tehát csak újabb kölcsönből képesek fedezni a görögök, az adósságuk így szép lassan egymásra rakódik. Nálunk is volt már erre példa. 2008 márciusában Gyurcsány Ferenc brüsszeli magánszáma – „kérjünk régiós kölcsönt Brüszszeltől” címmel – 310 forint fölé lökte az euró árfolyamát, a magyar állampapírokra pedig lasszóval kellett fogni a befektetőket – 13-14 százalékos uzsorakamat ígéretével. Nyilvánvalóan visszaadhatatlan volt az így vállalt adósságteher, amely még tűzoltásra sem volt alkalmas, mivel egy idő után már a kutya sem vette a kötvényeinket. Ez tehát a görög út: a szocialisták kipróbálták, lám, hová jutottunk.

 Szabó Anna  - Magyar Nemzet, 2011. szeptember 7.)