FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
A luxus adója

Fenn a magasban kihúzott drótkötélen meg-meginogva próbál átjutni a túlsó oldalra Matolcsy György. Mi innen a szakadékból figyeljük őt, és ha mást nem tudunk tenni, hát legalább szurkolunk neki. Mert szurkolni jó.

Létrehozva: 2011. szeptember 9., 09:36

Nincs könnyű helyzetben, nehéz megtartania az egyensúlyát, ha arra gondol folyton-folyvást, hogy jobb kezét lehúzza a költségvetési kiadásra megszavazott pénztömeg, a balba meg nem olyan ütemben és nagyságrendben gyűlnek a bevételek, ahogy azt elképzelte, amikor energikusan felpattant a drótkötélre. Most például a luxuscikkekre kivetendő 35 százalékos adóból remélne némi bevételt a miniszter. Itt, a szakadék alján hangosan helyeselnek. – Fizessenek a gazdagok! – mondják. – Mindenért fizessenek meg! – teszik hozzá a bátrabbak. Csakhogy ahhoz, hogy Magyarországon ki lehessen vetni a 35 százalékos adót a luxuscikkekre, el kell menni Brüsszelbe, vagy levelet kell írni Algirdas Semeta adóügyi biztosnak, meg kell nyerni az ötletnek, az ő hatására az Európai Bizottság esetleg rámondja a társadalmi igazságtól átitatott javaslatra a nagybetűs áment.

Uniós tagállamként már nem olyan könnyű luxusadóval terhelni az olyan úrhatnám szokásokat, mint azelőtt. Amíg nem voltunk benne az Európai Unióban, bátran megadóztathattuk volna akármilyen magas kulccsal a magánhelikopter-, avagy magánrepülőgép-beszerzéseket, vagy a limuzinok vásárlását, sőt a világ körüli utazásokat is. Ha el tudjuk érni, hogy az adózók rákössék az adóhatóság orrára nyaralási szokásaikat, ne rejtsék el luxusszerzeményeiket, beleértve a kristálycsillárjaikat is a családi bt.-be, akkor lehet, hogy van értelme a luxusadósarcnak. Egyelőre még azt sem lehet tudni, mit tekint luxusterméknek a gazdasági miniszter. Virtigli baloldali laptársunk például bizonyos márkajelű öltönyöket is hajlamos ide sorolni, pedig azt egy luxusmárkájú cigaretta leeső parazsa is könnyen tönkreteheti, hogy egy turkálóban kössön ki. Ami luxusnak számít például Gyöngyöspatán, a cigánysoron vagy egy ötgyermekes pedagóguscsaládban, az nem biztos, hogy a Havanna lakótelepen élő szingli üzletvezetőnek is az. Hogy a Rózsadombon luxuspalotákban élő jól fizetett elittel most ne példálózzunk, őket már az egykulcsos adó arányos luxusa is hidegen hagyja.

Véresen komolyra fordítva a szót, mert ha adóról, főleg, ha adóemelésről van szó, ebben az országban mindenki elveszíti a maradék humorérzékét is, a gazdasági miniszter legfontosabb feladata a költségvetési egyensúly fenntartása. Ám, lássuk be, ehhez jóval kevesebb eszköz áll a rendelkezésére most, mint elődeinek bármikor is az elmúlt húsz esztendőben. Privatizálható vagyon már szinte semmi sincs, ezzel szemben nyöghetjük a Gyurcsányék által rövid lejáratra felvett gigahiteleket, mégpedig kamatostól. Ráadásul a gazdasági válság miatt kevesebb az adóbevétel, amit tovább csökkentett néhány száz milliárddal az egykulcsos adórendszer bevezetése. Ezt az egykulcsos személyi jövedelemadóra épülő adórendszert a jelenlegi kormány belevéste a kőbe. Manapság ennek felülvizsgálatát felvetni felér egy felségsértéssel. Az egész nemzeti együttműködés rendszerét tagadja meg az, aki képtelen belátni, hogy a társadalmi igazságosság magasztos eszméje hatja át azt az egyetlen kulcsot. Ez így marad. Slussz. Sőt még jobban meg lesz erősítve. A több száz milliárdos bevételkiesés miatt viszont egyre jobban fájhat Matolcsy György feje, mert már nem nagyon van honnan elvenni. Mert most már szinte sehonnan nem tud elvenni, hogy ne a mi fejünk fájjon miatta. Ezért aztán csak abban reménykedhetünk, Brüsszelben is hamar belátják, hogy egységesen kell megadóztatni a gazdagabb polgárok luxusfogyasztásait a társadalmi igazságosság jegyében. Mégpedig azért, hogy jusson forrás a leszakadó rétegek felzárkóztatására is, és azért, hogy a luxuscikkek fogyasztói az unió területén sehol ne tudják kikerülni az igazságos közteherviselést.