fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elkerülhető a cukoráremelés
2011. szeptember 9., 11:21

A héten az egyetlen megmaradt hazai cukorgyár, a kaposvári tulajdonosa, az osztrák Agrana bejelentette, hogy októbertől legalább 20%-kal emeli az európai piacon a cukor árát. Döntését a cukor emelkedő világpiaci árával magyarázta. A bejelentésnek különös európai jelentőséget ad, hogy az Agrana vezetője egyben az Európai Cukorgyártók Szövetségének is az elnöke.

Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy a 2006-os cukorreform előtt az EU önellátó volt cukorból, sőt, még jelentős exportra is futotta. A reform következtében azonban számos gyárat bezártak, Európa elvesztette önellátó képességét cukorból. Magyarország az egyik legnagyobb vesztese lett a termelés csökkenésének, hiszen öt cukorgyárunkból négy szűnt meg. Azáltal, hogy az EU immár cukorimportra szorul, kiszolgáltatottá vált a nagy cukortermelőknek, így főként Brazíliának.

A képviselő szerint ugyanakkor az izocukor termelésének növelésével már rövid távon csökkenteni lehetne a kiszolgáltatottságunkat. A kukoricából gyártott izocukor termelését ugyanis azonnal növelni lehetne, míg a cukorrépából előállított cukor kvótájának emelése legkorábban csak egy év múlva éreztetné hatását.

Az izocukor-kvóta növelésének elsősorban Magyarország lenne a nyertese. A gazdák biztos felvevőpiacot találnának a kukoricának, és hazai termelésű izocukorral lehetne helyettesíteni az elsősorban importból származó cukrot.

Glattfelder Béla emlékeztetett arra, hogy korábban már javasolta az izocukor-kvóta növelését, ezt azonban az európai cukorlobbi megakadályozta. Nyilvánvaló, hogy a javaslat elfogadása esetén nem lett volna szükség ilyen nagymértékű cukoráremelésre.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fazekas: "Újra legyen erős, izmos magyar cukorgyártás"
Cikk: Glattfelder: Lenne esély a hazai cukorgyártás fellendítésére
Cikk: Nemzetgazdaságilag kiemelt kérdés a hazai cukorgyártás