Szekundát senki sem kapott, a nagybetűs élet kihívásainak közelsége azonban még a legjobb tanulók hangulatára is nyomasztóan hat. Ráadásul az osztályzatokat nézve sem várhat senki jövő májusban győzelmi bevonulásra. Egyrészről ugyan biztató, s a megtett utat, az elvégzett munkát jelzi, hogy az Európai Bizottság a csatlakozó tíz ország esetében vizsgált mintegy 1400 területnek mindössze három százalékában, 39 esetben állapított meg súlyos aggodalomra okot adó lemaradásokat. Másrészről azonban az is tény, hogy a leendő tagországokban egyelőre minden negyedik törvény nincs összhangban az uniós szabályozással.
Szlovénia és Ciprus a legügyesebb, míg Lengyelország a sereghajtó. Ljubljanánál csak egy, Varsónál viszont kilenc rendbeli súlyos mulasztást állapított meg az Európai Bizottság. Magyarország négy "fekete pontot" kapott, ennél Litvániának és Észtországnak is kevesebbje van. Figyelemre méltó, hogy noha minden jelöltnek kijutott a bírálatokból, Varsó különösen sok intőt kapott. Az új tagok összlakosságának és nemzeti össztermékeinek több mint felét adó Lengyelország felkészültsége már a méretek miatt is problémásabb a sorstársakénál, az is igaz, hogy a kisebbségben kormányzó baloldali SLD szinte teljesen leállt a reformokkal, az osztályzatok látványos romlásában azonban egyéb okok is szerepet játszanak. Mégpedig az, hogy Varsó kormányközi konferencián mutatott öntudatos magatartását elszemtelenedettnek ítéli a brüsszeli tanító bácsi.
Ami Magyarországot illeti, az Európai Unió besorolása végérvényesen megsemmisítette azt az egy ideje már erősen megkérdőjelezhető mítoszt, hogy hazánk lenne a legjobb a csatlakozó országok között. Csak Kovács László pártelnök-külügyminiszter nem akarja látni, hogy a középmezőnybe csúsztunk le. A kormány azt hiszi, hogy a sajtó nagy részétől támogatott píárpolitizálásával az Európai Uniót is elkábíthatja. Brüsszelből azonban az agrárszektor tragikus felkészületlensége mellett nagyon is jól látják az egyre jobban elburjánzó korrupciót, a pénzügyi egyensúly romlását, a jegybankra, az ügyészségre és más független intézményekre nehezedő politikai nyomást.
Erre az osztályzatra aligha lehetünk büszkék. A lecsúszás ráadásul csak folytatódni fog, ha az ország jelenlegi vezetése továbbra is makacsul ragaszkodik valóságtól elrugaszkodott, délibábos elképzeléseihez, ha az MSZP pártja látszatintézkedéseihez szokott uniós szakértője a csodákban bízik, s a talán a rendszerváltásnál is nagyobb kihívásra minden eddiginél megrendültebb morális állapotban, meghasonlottabban készülő társadalom sem hajlandó végre észrevenni, hogy elhalványult a régi dicsőség, elszalad mellettünk a világ.
S holnap már az Európai Unió sem figyelmeztet. Hat hónap múlva az élet osztályoz bennünket. Meg tudnak-e majd birkózni a magyar cégek az EU konkurenciájával? Ki tudja-e használni az ország az uniós alapokat, amelyek egyáltalán nem mannaként hullanak az égből? Ha nem, akkor a legrosszabbra kell számítani, s ezért nagyrészt magunkat okolhatjuk. A jövő májusban már két éve hivatalban lévő kormány pedig senki másra nem háríthatja át a felelősséget.

Stier Gábor - Magyar Nemzet
2003. november 7.