fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A szülőföld számunkra a világ közepe"
2011. szeptember 12., 10:31

A bánfalvi ünnepek azt is mutatják, hogy az itt élők tudják, mit jelent a hely szeretete, a helyhez való ragaszkodás: ez egymásra való figyelést, egymás tiszteletét, összefogást jelent; azt, hogy tudnak közösen dolgozni és ünnepelni - mondta köszöntőjében Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője.

  

Vidám felvonulással kezdődött a Hagyományőrző Bánfalvi Búcsú vasárnap délután.  A menetet a Juventus Fúvószenekar és a Bánfalvi Kórus vezette.

Az egykori iskola épületénél a Bánfalvi Himnusz is felcsendült, majd a Himnusz hangjai után Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője koszorút helyezett el a templom- és iskolaalapító bánfalviak emléktáblájánál. A tiszteletadás virágait a Bánfalváért Baráti Kör is elhelyezte.

Az ünnepi menet ezt követően a rendezvénysátorba vonult, ahol Firtl Mátyás köszöntője nyitotta meg a délutáni műsort. A megnyitót az elmaradhatatlan keringő és körtánc előzte meg.

,,A hely, ahol élsz – világnak, világa” – idézte a mulatság előtt a Honfoglalás című film egyik slágerét Firtl Mátyás. A hely, ahol élsz, a hely, ahol élünk, a szülőföldünk a világ a közepe, és ez így természetes. A bánfalviaknak Bánfalva,, a világnak világa”, a bánfalviaknak ez a hely a világ közepe. Ide köt életünk, egzisztenciánk, családunk, értékeink, örömeink és bánataink, ünnepeink és közösségünk. A hely jelenti a fizikai helyet: az erdőket, a völgyeket, a patakot, az utakat, a tájat, a természeti értékeket. A hely jelenti a történelmet: mindazt, amit felidéz és megjelenít az Árpád-kori Mária-Magdolna templom, a pálos-karmelita templom, aztán az evangélikus iskola épülete, a templomtorony, a Mária-szobor,  a millenniumi kettős kereszt, a népszavazási emlékmű, a hősi temető kőkeresztjei, a világháborúban elesettek emlékműve.

A hely nemcsak a múltbeli események helye, azért mert ma a mi otthonunk. Ezért ez a hely az is, amilyennek a jelenben mi éljük meg, és amilyenné mi tesszük, amit mi ma teszünk. Ez a hely a jövő is, az a hely is, amivé a mi hitünk, munkánk, küzdelmünk és ünnepeink által válhat – fűzte hozzá.

A bánfalvi ünnepek azt is mutatják, hogy az itt élők tudják, hogy mit jelent a hely szeretete, a helyhez való ragaszkodás: ez egymásra való figyelést, egymás tiszteletét, összefogást jelent; azt, hogy tudnak közösen dolgozni és tudnak közösen ünnepelni- fogalmazott Firtl Mátyás köszöntőjében. 

(sopron.fidesz.hu)