fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Már szerdán a kormány elé kerül a végtörlesztés ügye
2011. szeptember 13., 14:20

Szerdán ismét tárgyal a kormány a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről, és ha jóváhagyja a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített jogszabálytervezetet, a parlament a jövő héten elkezdheti annak tárgyalását - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt. Ugyanitt Szijjártó közölte: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek kell kidolgoznia a víz-, a szemét- és a csatornadíj hatósági árkörbe vonásáról szóló jogszabályt; az árképzés új rendszerével november 30-ig kell elkészülnie a tárcavezetőnek. Az egyszeri uzsorázás is bűncselekménynek számít majd.

Szijjártó Péter hozzátette, ha a Ház elé kerül a javaslat, az ellenzéken múlik, hogy azt egy vagy két hét alatt, vagy adott esetben egy nap alatt fogadja el az Országgyűlés. A végtörlesztést érintő külföldi reakciókra a szóvivő azt válaszolta: pénzügyileg tartható megoldást hoz a kabinet javaslata.

Azoknak a bankoknak, amelyek mögött erős anyabankok állnak külföldön, semmilyen módon nem kell aggódniuk, ahogyan a magyar hátterű pénzintézeteknek sem - mondta, hozzáfűzve, a kormány arra számít: az ellenérdekeltségű felek minden fórumot fel fognak használni Magyarország ismételt megtámadására, csakúgy, ahogyan a bankadó és a válságadók esetében. Kijelentette ugyanakkor, hogy a kabinet reagálni fog, nem hagyja annyiban, ha az országot újra igazságtalan támadás fogja érni.

Mint fogalmazott, a kormánynak bármilyen nyomásgyakorlással szemben képviselnie kell a magyar emberek érdekeit. Álláspontja szerint a tőzsde és az árfolyamok is megnyugodnak majd, amikor látják, hogy az ország megerősödik, kevésbé lesz kitett, kiszolgáltatott amiatt, hogy csökken a devizahitelek aránya. Szijjártó Péter közölte, az említett végtörlesztés lehetősége mindenkire vonatkozik, akinek az ingatlanjára terhelt devizaalapú hitele van, vagyis nem a felhasználás mikéntje a döntő, hanem az, hogy mire van terhelve a kölcsön.

Felelevenítette, az előterjesztés tartalmazni fogja azt is, hogy a bankok semmilyen külön költséget nem számíthatnak fel az átváltással és az egyösszegű végtörlesztéssel kapcsolatban, valamint azt, hogy a devizahitelek esetében a forintban jelentkező költségeket csak forintban lehet felszámolni. Megjegyezte, az adótörvényeket is módosítani fogják, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadót ne kelljen megfizetni az elengedett tartozás után.

Az ellenzéki pártok nyilatkozatával kapcsolatban azt mondta: az ellenzék megint nem az emberek oldalára állt, hanem a bankok érdekeinek szószólójaként lép fel, a kormány azonban az emberek érdekeit képviseli, és a Fidesz-KDNP-frakciószövetség javaslatának alapján egy erkölcsileg helyes, pénzügyileg tartható, jogilag korrekt megoldást dolgoz ki a végtörlesztés ügyében.

Azzal kapcsolatban, hogy az Index egy birtokába jutott igazságügyi minisztériumi szakvéleményre hivatkozva azt írta, a bíróság jogszabályellenesnek minősítheti majd a végtörlesztési javaslatot, a szóvivő azt válaszolta: nem tud ilyen szakvéleményről, a vasárnapi kormányülésen az ezt a területet felügyelő miniszter azt mondta, hogy jogilag korrekt megoldás kidolgozására van lehetőség. Szijjártó Péter megjegyezte, a kormány heti napirendjén a végtörlesztés mellett a köznevelési és felsőoktatási rendszer átalakítása is szerepel.

November 30-ra készül el a víz-, a szemét- és a csatornadíj új árképzési rendszere

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a kormány már korábban a hatósági ármegállapítás körébe vonta a gáz, majd a villany, később pedig a távhő díját is. A nemzeti fejlesztési miniszter által kidolgozandó új árképzési rendszernek annak a szempontnak kell megfelelnie, amely szerint tarthatatlan, hogy a magyar családok bevételeinek óriási részét elviszi a rezsi - mondta a szóvivő.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn - az országvédelmi akciótervet ismertetve - a magas rezsiköltségek miatt azt javasolta, vezessék be a központi ármegállapítást a szemét-, a víz- és a csatornadíjak esetében is. Ezt azzal indokolta, hogy "sok család a lehetőségei határán áll, ha a rezsiszámlák összege tovább nő, összerogyhatnak a teher alatt".

Mint mondta, a privatizált közműcégek magánérdekeket szolgálnak, "óriási extraprofitokat tesznek zsebre", miközben az állam szerepe meggyengült. Ezen változatva - emlékeztetett - a kormány első lépésben a hatósági árkörbe bevonta a villanyáramot, a gázt és a távhőt. Most pedig ahhoz kérnek támogatást, hogy a hatósági ármegállapítást terjesszék ki a szemét-, a víz- és a csatornadíjakra - mondta.

Az egyszeri uzsorázás is bűncselekménynek számít majd

Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, s így egy uzsorázás is bűncselekménynek számít majd - ismertette a miniszterelnök szóvivője a büntető törvénykönyv (Btk.) tervezett szigorítását, amelynek tervezete két héten belül kerülhet a kabinet elé. Szijjártó Péter kedden újságírók előtt azt mondta, véget kell vetni annak, hogy egyesek a kiszolgáltatott helyzetben lévőkön "élősködjenek". A szóvivő beszámolt arról is, hogy a tervek szerint egyértelműsítik az ügyész keresetindítási jogát, vagyis uzsoragyanús ügyekben az ügyész keresetet indíthat majd. Elkészül emellett a koncepció arra vonatkozóan is, hogy - a szociális konzultáción született eredménynek megfelelően - a készpénzben nyújtott segélyezés aránya csökkenjen, a természetbeni segélyezésé pedig emelkedjen - közölte. Szijjártó Péter elmondta, az uzsora elleni hatékonyabb fellépést biztosító törvényjavaslat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban készül, és két héten belül a kormány elé kerül.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben az országvédelmi akciótervet ismertetve közölte: a kormány zéró toleranciát és "hajtóvadászatot" hirdet az uzsorások ellen. Azt mondta: kevés kegyetlenebb dolgot lehet elképzelni, mint amikor bűnözők arra szakosodnak, hogy a legszegényebbeket maradék értékeiktől is megfosszák, menekülésre kényszerítsék. Javasolta a Btk. módosítását a hatékonyabb fellépés érdekében, továbbá azt, hogy törvényben állítsanak korlátot a kölcsönszerződések magas kamatai elé, és 30 százalékos teljes hiteldíjmutató (THM) felett ne lehessen hitelt nyújtani. Kezdeményezte emellett a készpénzalapú segélyezés arányának csökkentését és a természetbeni segélyezés arányának növelését. A THM tervezett maximális mértékével összefüggő újságírói kérdésre Szijjártó Péter kedden azt mondta: lehetséges, hogy a hitelkártyák esetében a nemzetgazdasági tárca egy differenciált álláspontot képvisel majd.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kósa: Nincs általános csodaszer + videó
Cikk: Nagy segítség a devizahiteleseknek + videó + képek