fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Véget vetünk a bankárkorszaknak + videó
2011. szeptember 13., 19:54

Nem szabad elveszíteni a betétesek bizalmát, hiszen egy pénzügyi rendszer stabilitása abból fakad, hogy az emberek bíznak-e a bankokban - jelentette ki Orbán Viktor a Rájátszásban kedden. A miniszterelnök a műsor vendégeként elmondta, hogy az országvédelmi akciótervet az euróövezeti válság újabb hullámainak kivédésére alkották meg. Szavai szerint a bankárkorszak jutatott bennünket oda, ahol most vagyunk, ahol senki sem védte meg a bankokkal szemben az embereket.
 

Szép számmal érkeztek a telefonok még a hétfői parlamenti beszéd előtt – válaszolta Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy hány telefonhívást kapott külföldről a devizahitelek ügyében. Ahogy lehetett várni, kigyulladtak a vonalak – jegyezte meg. A miniszterelnök annyit elárult a beszélgetések tartalmáról, hogy sokszor pontosan azokat a mondatokat mondták neki, mint a bankadó és a multiadó esetében korábban. A kormányfő szerint nem az intézkedés hatásaitól kell félni elsősorban, hanem amiatt, hogy Európa komoly bajban van, és a magyar családok pénzügyi helyzete miatt is van mitől tartani. Orbán Viktor elmondta, hogy pontosan tudja, hogy milyen állapotban vannak a magyar családok, mik azok a gondok, amik kínozzák az embereket. „Én sem a Marson lakom, hanem itt az emberek között” – fűzte hozzá. Az európai országok, az euróövezet kifejezetten rossz állapotban van, ezért a kormányfő szerint érdemes hazánknak a védelem logikája szerint egyfajta országvédelmi akciótervvel felkészülni a bajra.

A bankárkorszak jutatott bennünket oda, ahol most vagyunk

A kormányfő aláhúzta: a devizahitelek egyösszegű végtörlesztése kapcsán pontosan azzal kell szembenézni, mint a bankadó esetében. "A magyar jog ismeretében azt tudom mondani, hogy a Fidesz és a KDNP által előterjesztett javaslat nem ütközik a magyar jogba" - válaszolta magyar alkotmánybírósági vétóra vonatkozó kérdés kapcsán. A nemzetközi jogot illetően pedig úgy állunk, mint a bankadó és a multiadó esetében: meg fognak bennünket támadni, és vitákra kell számítani – fűzte hozzá. Emlékeztetett: a korábban bevezetett multiadók miatt hazánk eljárások alatt áll. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ha néhány év múlva olyan ítélet születne az európai bíróságon, hogy jogtalan, amit a kormány most akar bevezetni, akkor sem hárulna semmi az egyösszegű végtörlesztés lehetőségével élő devizahitelesekre, mert a magyar államnak kellene akkor helytállnia.

Arra kérdésre, hogy hogyan hatna az intézkedés a bankokra, a hitelezésre, Orbán Viktor azt felelte, hogy a bankok, ha megharagudnak ránk, akkor ez nem most fog megtörténni, hiszen már korábban megkezdték a pénz kivonását Magyarországról. „Annak a pénznek a kivonását is, amit egyébként itt keresnek meg a magyar embereken. Ebben a pillanatban a külföldi bankok által a magyar embereken megkeresett pénz egy tekintélyes része elhagyja az országot. Tehát nekünk itt nincs veszítenivalónk” – fűzte hozzá a miniszterelnök. Külföldi bankok jelen pillanatban kifele vonulnak Magyarországról, más külföldi bankok meg befele vonulnak – válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, hogy nem mennek-e el a külföldi bankok. Én olyan országot, amely bank nélkül maradt volna, nem ismerek. Olyat viszont ismerek, ahol a kelleténél is több bank van, és a pénzintézetek vagy versenyeznek, vagy kartellt kötnek egymással. Mindenki eldöntheti, hogy Magyarország melyik csoportba tartozik – jegyezte meg.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem szabad elveszíteni a betétesek bizalmát, hiszen egy pénzügyi rendszer stabilizálása abból fakad, hogy az emberek bíznak-e a bankokban. Véleménye szerint az európai bankrendszer azért van bajban, mert az emberek egyre kevésbé bíznak a bankokban, hiszen ők vitték csődbe a kontinens gazdaságát. Az a bankárkorszak jutatott bennünket oda, ahol most vagyunk, amely 10-20 éve kezdődött el, és ahol senki sem védte meg a bankokkal szemben az embereket. Sőt hagyták – itt Magyarországon is -, hogy belelovalják a bankok olyan ügyletekbe az embereket, amiről lehetett tudni már akkor, hogy nem tudnak majd helytállni a vállalt kötelezettségeikért.
 

"Hol volt ekkor a PSZÁF, a pénzügyminiszter és a miniszterelnök?"

"A bankok becsalták az embereket egy hosszabb távon nyilvánvalóan kockázatos konstrukcióba, és azt gondolták, hogy az időközben fellépő árfolyamveszteséget kizárólag az emberek fogják viselni" – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: csodálkozik azon, hogy nem a bankok álltak elő valamilyen megoldással a kockázatok arányosabb megosztására. Azonban ezt nem tették meg, ezért kellett ezzel a javaslattal a Fidesz- és a KDNP-frakciónak előállni - hangsúlyozta Orbán Viktor. Szavai szerint a bankok vitték csődbe az európai gazdaságot, senki nem védte meg az embereket a bankoktól. A bankárkorszaknak úgy kell véget vetni, hogy a pénzintézetek iránti bizalom ne rendüljön meg, ez egyáltalán nem könnyű feladat – tette hozzá.

A kormányfő szerint, míg több európai országban az elmúlt években az illetékes szervek megakadályozták, hogy az emberek korlátlanul vegyenek fel kockázatos devizahiteleket, addig Magyarországon ez nem történt meg. Szerinte választ kell kapnunk arra, hogy „hol volt” ekkor a PSZÁF, a pénzügyminiszter és a miniszterelnök.

„Ezért javasoltam azt, - elfogadva a Fidesz és a KDNP erre vonatkozó indítványát, hogy a parlament alakítson egy bizottságot, amely pontosan kideríti, hogy ki mit csinált, kideríti, hogy ki ellenezte, ki támogatta bizonyos intézkedések meghozatalát, ki ellenezte az itt szóba jöhető felelős személyek közül” – fogalmazott Orbán. Az országnak, az embereknek, ezt joguk van tudni, akik meg nem tették a dolgukat, azoknak meg viselniük kell a következményeit – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy visszamenőleg is megvizsgálják ezen szervezetek munkáját Orbán úgy reagált: a bizottság előtt minden szereplőnek lehetősége lesz arra, hogy helyt álljon azért, amit tett, vagy amit épp nem tett meg akkor, amikor hazánkban megindult a devizahitelezés. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy élénk közéleti vita folyt akkor a témáról, és voltak olyan bankok, amelyek kifejezetten távol tartották magukat az első időkben a devizában való hitelkihelyezéstől. Kijelentette, hogy a mostani javaslat egy veszteségmegosztásról szól, a devizahitelesek sem sétálhatnak ki ebből a helyzetből, mintha mi sem történt volna. A miniszterelnök a 180 forintos svájcifrank-határra utalva azt mondta, hogy egyes hitelesek így 20-30 forintot fognak bukni, míg a bankok a 180 forint fölötti részt veszítik el.

Kevesen vannak, akik nem szabadulnának meg kockázatos hitelüktől, ha tehetnék

Arra a kérdésre, hogy nem lehetett volna korábban meghozni a jelenlegi intézkedéseket a kormányfő válaszában aláhúzta: ez a harmadik lépés a devizahiteleseket segítő intézkedések sorában. Felidézte: az otthonvédelmi akcióterv keretében először azokon segítettek, akik fizetésképtelenné váltak, és az fenyegette őket, hogy az utcára kerülnek. Második lépésként árfolyamgátat vezettek be azokon segítve, akik ugyan még tudták hiteleiket törleszteni, de a hirtelen megugrott árfolyam miatt hosszú távon képtelenek lettek volna a többletköltséget vállalni. És a jelenlegi lépés azoknak biztosít lehetőséget, akik még nem estek a gödörbe, de nincs erejük arra, hogy éveken keresztül úgy fizessenek, hogy a fölvett hitel aránya nem csökken – mutatott rá Orbán Viktor.

Körülbelül 150 ezer és 300 ezer közé tehető azoknak a száma, akik rendelkeznek mozdítható megtakarítással, és úgy dönthetnek, hogy kiszállnak – válaszolta a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a devizahitelesek hány százaléka tudna élni ezzel a lehetőséggel. Ugyanakkor a kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy nem kötelező elfogadni ezt a lehetőséget, azonban ismerve az európai realitásokat, nem várható, hogy a svájci frank árfolyama a korábbi 150-160 forintos szintre visszacsökkenjen. Orbán szerint kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki ha meg teheti azt, hogy kilépjen ebből a kockázatos hitelből, akkor ne tenné meg.

A bankok esetleges veszteségével kapcsolatban arra a kérdésre, hogy minden körülmények között beszedi-e a kormány a bankadót, Orbán Viktor úgy válaszolt, ez az adófajta úgy van megállapítva, hogy van egy összeg, amit mindenképpen beszednek – ezt az összeget a bankok egymás között osztják szét. A szétosztás összege változhat, de ezt az összeget mindenkor beszedjük – hangsúlyozta a miniszterelnök.

A műsorvezető azon állítására, miszerint a bankok az ügyfeleiktől próbálják behajtani a bankadó összegét különböző banki költségek formájában, a kormányfő azt mondta: próbálják beszedni, de bankok nyereségessége az elmúlt időszakban jól láthatóan csökkent; ha be tudták volna szedni az emberektől a hiányzó pénzt, nyereségi mutatóik nem olyanok lennének amilyenek. Olyan rendszert találtunk ki a bankadó esetében, amely minimálissá csökkenti annak lehetőségét, hogy a bankok az ügyfelekre tudják áthárítani a költségeket – húzta alá Orbán Viktor hozzátéve, a végtörlesztés költségeit is a bankoknak kell állniuk.

A 30 százalékos THM-et érintő kérdésre a miniszterelnök elmondta, azt szerették volna elérni, hogy bizonyos kamatszint fölött Magyarországon ne lehessen hitelt nyújtani. Elmondta: mindennek vonatkoznia kellene a gyorshiteleket nyújtó intézményekre is, de – mivel jogszabályt kell alkotni erről - a végső szót erről a parlamenti vita végén a képviselők fogják kimondani.

„Országos árat kell szabni”

Arra a felvetésre, miszerint az akcióterv szerint hatósági áras lenne a villamos energia, a gáz és a távhő, valamint központi ármegállapítást vezetnének be a szemét-, a víz-, illetve a csatornadíjak esetében, Orbán Viktor azt mondta, olyan megoldásra kell törekedni, amely országosan igazságos. Országos árat kell szabni – mondta a kormányfő, kiemelve, arról senki sem tehet, hogy olyan környéken él, ahol például az ivóvíz többe kerül, mint máshol. Nem lenne igazságos, ha ez pénzbeli különbséget eredményezne az emberek között, ezért kell országos árat szabni – tette hozzá.

Egy másik felvetésre, miszerint bizonyos képviselők azt javasolták, hogy közvetve lehessen megválasztani Budapest főpolgármesterét, a kormányfő úgy reagált: ez a vita régóta zajlik. Egy nagy változás már történt, egy évvel ezelőtt a budapesti és a kerületi képviselőtestületek létszámát 40-50 százalékkal csökkentették, "hiszen a Fidesz megmondta, az első feladat az, hogy egyetlen politikus se legyen ebben az országban, akire az ország teherbíróképességén túl nincsen szükség", ezért az önkormányzati képviselők számát a parlamentiekhez hasonlóan jelentősen csökkentettük - mondta Orbán Viktor.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége és a kormány lehetséges együttműködésére vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: Budapest a nemzet fővárosa, ezért a város jövőjével kapcsolatos kérdéseket elsősorban a budapestieknek kell eldönteniük, illetve a Budapesten megválasztott vezetőknek kell egymás között megbeszélniük a dolgokat, és javaslatot tenni a változásra. A Fideszben a nyílt tervezés a szokás, ha valaki valamit meg akar változtatni, azt el kell mondani, híreket kell hozzá gyűjteni, érveket kell bemutatni, és egy adott időszak után, konzultációs menetrendet követően döntések is születhetnek - folytatta az előző gondolathoz kapcsolódóan a miniszterelnök. A kormány nem fog ebben a kérdésben idő előtt állást foglalni, megvárja amíg a budapestiek egymással dűlőre jutnak, ám előtte még sokféle véleményt – főleg szakemberek véleményét – kell meghallgatni – mutatott rá a Orbán Viktor.

„A költségvetést funkcionálisan kell összeállítani”

A jövő évi költségvetés kapcsán a kormányfő úgy nyilatkozott, Magyarországnak vannak kérdései, kihívásai, vannak veszélyek, amelyek fenyegetik. Vannak dolgok, amiket meg akar oldani, van, amit jól, van, amit rosszul csinál. A költségvetés csak egy eszköz, amely arra szolgál, hogy a jól működő dolgokat megtartsuk, a rosszul működőket pénzügyi oldalról kijavítsuk, a veszélyeket elhárítsuk, ahol pedig lehetőségek mutatkoznak, ott teret nyissunk az emberek, illetve az állam számára. A költségvetést funkcionálisan kell összeállítani, nem pedig bázis alapon – szögezte le Orbán Viktor.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "A magyarokkal nem érdemes tengelyt akasztani"+képek+videó
Cikk: Már szerdán a kormány elé kerül a végtörlesztés ügye
Cikk: Lázár: Segíteni kell a devizahiteleseknek
Cikk: Szijjártó: Senkinek nem érdeke a bankrendszer összeomlása + videó