fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Közel tizenötmilliót érő szolgálati kocsit kapott Botka
2011. szeptember 22., 10:19

Több mint tízmillió forintért vett szolgálati kocsit a szegedi polgármesteri hivatal Botka László szocialista városvezetőnek. A helyi Fidesz cinikusnak tartja az autócserét, és arra emlékeztet, hogy a polgármester párttársa a tömegközlekedési tarifák emelésére tett javaslatot a szegedi közgyűlésben. A jobboldal szerint ha a miniszterek beérték egy Skodával, akkor Botka László is megelégedhetett volna vele.

Botka László augusztus közepén kapta meg az új kocsit, a hírTV információi szerint majdnem 15 millió forintba került. A városvezető régi Saabját ugyan beszámították az új autó vételárába, de még így is több mint 10 millió forintot kell négy év alatt kifizetnie a polgármesteri hivatalnak. Azt nem tudni, hogy milyen felszereltségű a gépjármű, de a forgalmazó árlistája alapján 13 és 18 millió forint között mozog az ilyen típusú autók ára.

A helyi Fidesz "pofátlanságnak tartja", hogy amíg az MSZP tarifaemeléseket tervez a tömegközlekedésben, addig a polgármester luxusautóját az önkormányzat fizeti.

„Fontos a szegedi polgármester biztonsága és kényelme, hiszen Botka Lászlóból csak egy van, de én azt gondolom, hogy ha a miniszterelnök-helyettesek, miniszterek beérik 6 millió forint értékű Skoda személygépkocsikkal, akkor Szeged polgármestere is beérhetné egy hasonló kategóriájú autóval. Nem kéne jóval tízmillió forint fölötti autóbeszerzésre költenie a városnak, különös tekintettel arra, hogy éppen az egyik MSZP-s képviselő javasolja azt, hogy drágítsuk meg a szegedi tömegközlekedést az itt élők számára” – hívta fel a figyelmet Haág Zalán fideszes önkormányzati képviselő.

Botka László nem akart nyilatkozni. A városháza is csak egy szűkszavú közleményt adott ki. Ebben a kocsi árát nem árulták el, csak annyit írtak: 2003 óta négyévente, a lízingszerződések lejártával cseréli le a hivatal a több százezer kilométert megtett autókat ugyanolyan márkájú járművekre.

(hirtv.hu)