Kövér Tibor: Fáj a szívem értük, akiknek el kell hagyniuk a hazájukat, hogy idegen földön megélhetést keressenek, elhagyva barátaikat, szüleiket, s mindazokat, akik közösségi életükben számítanak rájuk. Megértem a kényszerből kimenőket, a jobb életre vágyókat, de azzal vigasztalhatom csak őket, hogy mi muszájból vagy kifogyhatatlan reményből itt maradunk, ahová egyszer minden vándor nyugodtan visszatérhet, amikor először dobban meg a szíve, ha idegen földön egy Malév-gépet lát, ha pályaudvarokra jár ki néha egy kis magyar beszédet hallani, s amikor megérzi azt, milyen sorsközösségben tartozni valahová.