fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A józsefvárosi emberek a rend mellett voksoltak
2011. szeptember 27., 08:10

A Belügyminisztériumot megerősíti céljaiban a vasárnapi józsefvárosi népszavazás eredménye. Közel tízezer józsefvárosi polgár jelezte szavazatával, hogy rendes környezetet, egészséges és tiszta közterületeket akar. Az emberek egyértelművé tették, hogy a rend oldalán állnak és támogatják azt a folyamatot, amelyet a Belügyminisztérium tavaly indított el a települések közterületeinek rendezetté tétele érdekében.

Belügyminisztérium által kezdeményezett jogszabályok lehetőséget adnak a helyhatóságok kezébe, hogy tiszta utcákat, köztereket biztosíthassanak polgáraik számára. Visszaadjuk a közterületeket a városlakóknak.

Azt az álságos szemléletet, amely szerint a hajléktalan bárhol kisajátíthat magának közterületet "szociális okok" miatt, végleg meg kell szüntetni. A fedél nélkül élő embereken segíteni kell és nem magukra hagyni a közterületeken, egészségtelen körülmények között. Szükséges ezért, hogy a társadalom peremére szorult emberek is megfelelő és hatékony ellátást kapjanak, hogy életmódjuk miatt ne kényszerüljenek az utcára. Ebben a munkában számítunk az egyházak és a karitatív szervezetek együttműködésére.

(Belügyminisztérium, Sajtóosztály)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Nem vonja vissza a kukázást tiltó rendeletet a VIII. kerület
Cikk: Józsefvárosi népszavazás: elsöprő többségben az igenek
Cikk: Kocsis: Megnyugtató rendet szeretnénk az utcákon