fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Startol az Óbudai Olimpia
2011. szeptember 29., 13:44

Sztársportolók és celebek támogatják a III. kerületi sportverseny-sorozatot, Magyarország is megrendezi saját Olimpiáját! - ezzel a felkiáltással kezdte az Óbudai Olimpia sajtótájékoztatóját Till Attila, aki felvezetőjében bejelentette, hogy a kerékpáros számban ő is biztosan indulni fog.

A sportesemény-sorozaton ugyanis, hasonlóan a hivatalos ötkarikás játékokhoz, 5 sportágban mérettethetik meg magukat a részt vevők. A hivatalos olimpiai játékoknak 2012-ben London ad ugyan otthont, ezzel a kezdeményezéssel azonban Óbuda megteremtette a lehetőséget a hazai közönségnek, hogy sport iránti szenvedélyüknek hódolhassanak, egészen 2012 májusáig. Akik legalább 4 eseményen részt vesznek, megnyerhetik a fődíjat is, egy két személyre szóló utazást, szállást és belépőt az Olimpiára. Az esemény fővédnöke Gyurta Dániel, aki a londoni Olimpiára való felkészülése mellett is szívesen vállalta a felkérést.

A sajtótájékoztatón részt vett még Tóth Tamás paralimpikon, Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, Szabó Bence a MOB sportigazgatója, illetve Kovács Koko István olimpiai bajnok bokszoló, valamint Görög Zita is. Az Óbudai Olimpia különlegessége az, hogy a sporton kívül, sok más ingyenes szolgáltatást nyújt azoknak, akiknek fontos az egészséges életvezetés és a sportos életmód.

Az odalátogatók ingyenes egészségügyi vizsgálatokon vehetnek részt amelyről Dr. Várszegi József a Szent Margit rendelőintézet vezetője elmondta, hogy ezek a vizsgálatok preventív célokat szolgálnak, amelyeknek rendkívül fontos szerepe van a betegségek korai felismerésében. Az eseménysorozat minden egyes állomásán a Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági céllal ruhákat és játékokat gyűjt a rászorulóknak, valamint egy mozgóurna is felbukkan majd az összes helyszínen, amelyben pénzadományokat várnak a szervezők, hogy speciális sporteszközöket vásárolhassak a III. kerületi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynek, ahol értelmileg akadályozott, valamint autista gyermekek nevelését végzik.

Bús Balázs polgármester köszönetét fejezte ki kiváló sportolóinknak illetve a többi meghívott vendégnek, hogy arcukat, nevüket adták, ehhez a széles rétegeket megmozgató rendezvényhez, és reményét fejezte ki, hogy ezáltal újabb és újabb embereket tudnak ráébreszteni a sport és egészséges életmód fontosságára, és bevonni Óbuda mozgalmas életébe.

Az első állomás az Óbudai Fitness Nap lesz, 2011.október 8-án, amelyen Béres Alexandra, Borsodi Balázs és Tatarek Rezső mozgatja át a részvevőket. A műsort az exkluzív környezetben lévő Folyondár Vasas Sport- és Tánccentrumban Kovács Koko István vezeti majd.

A második állomás 2011.november 12-én szombaton a természet szerelmeseit invitálja túrázni a budai hegyekbe. 25 km-es táv várja a kirándulni vágyókat, akinek ez soknak tűnik, vagy családdal érkezik, választhatja a 8 km-es rövid távú útvonalat is.

A harmadik a Tour de Óbuda kerékpáros verseny. Ezzel egyre többeket szeretnének motiválni arra, hogy kerékpárral járjanak a városban. A készlet erejéig a szervezők kölcsönbringákat is biztosítanak a kilátogatóknak, 2012. március 24-én az óbudai Fő téren.

A negyedik állomás az Óbudai Félmaraton, április 21-én kerül megrendezésre, ahová a futás szerelmeseit várják. A 21,097 km- es félmaratoni, 7 km-es és 3 km-es távok között mindenki megtalálhatja a kedvének és edzettségének megfelelőt.

Az utolsó állomás pedig "Óbuda a Falon - Falmászónap" elnevezéssel a Spider Clubban ér véget, ahol bárki kipróbálhatja a falmászást. A részt vevők 2012.május 12-én az ország legnagyobb falmászó klubjában csatolhatják fel a biztosító köteleket és karabinereket.

A "mini olimpia" záróakkordjaként pedig, Óbuda fő terén óriás kivetítő előtt, együtt szurkolhatnak az ötpróbát kiállók és az őket biztatók, a londoni Olimpiára kijutott sportolóinknak.
 

(Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata)