FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Martonyi: A magyar álláspont régóta teljesen egyértelmű

Martonyi János külügyminiszter nyílt válaszlevél Morvai Krisztina EP-képviselő nyílt levelére

Létrehozva: 2011. szeptember 29., 18:59

Budapest, 2011. szeptember 29., csütörtök (OS) -


Tisztelt Képviselő Asszony!

Köszönettel vettem levelét. Engedje meg, hogy kérdésére az alábbiakban adjak tájékoztatást:

Mint Ön előtt is ismeretes, 2011. szeptember 23-án a Kvartett erőfeszítéseinek eredményeképpen nyilatkozat elfogadására került sor, amely a tárgyalások azonnali, feltételek nélküli újraindítására szólítja fel az érintett feleket. Magyarország üdvözölte a Kvartett javaslatait, azokat célravezetőnek és tartalmasnak ítéli. Ashton EU-főképviselő tevékenységét és erőfeszítéseit nagyon pozitívan értékeljük. Célunk, hogy az Európai Unió egységes hangon tudjon megszólalni ebben az igen fontos külpolitikai kérdésben, ezért minden erre irányuló törekvést aktívan támogatunk.

Úgy véljük, hogy a Kvartett esélyt adott a tárgyalások újraindítására, és ezzel a lehetőséggel mindkét félnek élnie kell. Meggyőződésünk, hogy az elkövetkező hetek meghatározó jelentőséggel bírnak a folyamat alakulására.

A magyar álláspont régóta teljesen egyértelmű, világos, határozott és elvi. Érdekeltek vagyunk a "két állam" megoldásban: egy önálló, életképes, területileg összefüggő palesztin állam megalakulásában, amely egy biztonságban élő Izrael mellett békében létezik. Ennek elérése érdekében egyetlen járható út az igazságos és tartós, a két fél között közvetlen tárgyalások útján kidolgozott rendezés.

Magyarország olyan megállapodásra törekszik, amely csökkenti, és nem növeli a felek közti feszültséget,. A kérdéskör összetettsége okán kizárólag a kölcsönös kompromisszumok vezethetnek célhoz, csakis ily módon mozdulhatunk ki a jelenlegi holtpontról és válik lehetővé a béketárgyalások újraindítása.
Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem szerencsés összemosni a palesztin államiság kérdését a teljes jogú ENSZ tagságot célzó, múlt héten benyújtott kérelem ügyével. A Palesztin Állam kikiáltását 1988-ban elismertük, a Palesztin Nemzeti Hatósággal - a ramallahi magyar és a budapesti palesztin nagykövet aktív közreműködésével - szoros kapcsolatokat ápolunk, az államépítési törekvések támogatása nemzetközi donor-tevékenységünkben kiemelt szerepet kap.


Üdvözlettel,

Dr. Martonyi János sk.