fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hódmezővásárhely:felszámolják a szegregációt
2011. szeptember 30., 10:12

Elkezdték bontani pénteken Hódmezővásárhely utolsó telepszerű szegregátumát. Havasi Katalin (Fidesz), az alföldi város önkormányzati képviselője a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a szegregáció felszámolása nem pénz, hanem elszántság, emberség és akarat kérdése.
 

A Kincses-telep, az Észak utca 90-92. szám alatt, minden szempontból Hódmezővásárhely leghátrányosabb helyzetű része volt, ahol negyvenkettő, részben önkormányzati tulajdonú, komfort nélküli szociális bérlakásban éltek emberek – mondta a Fidesz helyi elnöki posztját is betöltő politikus.
    
A képviselő közölte: a több mint száz esztendeje épített, 25-30 négyzetméteres egykori cselédlakásokba csupán az áram volt bekötve, a vizet a lakók egy közeli közkútról hordták, s az udvaron lavórban tisztálkodhattak. Havasi Katalin hozzátette, hogy a lakók mintegy 70-80 százaléka roma származású, s szinte kivétel nélkül rendszeres szociális segélyből, valamint alkalmi idényjellegű munkákból élt.
    
Mint mondta, az önkormányzat a telep felszámolása mellett döntött, és az embereket saját erőből fokozatosan a város más részein található – az igényeiknek és a lehetőségeiknek megfelelő – magasabb komfortfokozatú bérlakásokba költöztette.
    
A politikus közölte: a szegregáció megszüntetése azonban nem csupán a lakhatáson múlik, döntő fontosságú az oktatás is. A vásárhelyi önkormányzat 2006-ban szervezte át oktatási rendszerét úgy, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya egyetlen általános iskolában sem haladja meg a 20 százalékot. Mint hozzátette, az elmúlt években nemzetközi elismerést elnyert program részeként a pedagógusok külön foglalkoznak e diákokkal, hogy egyetlen kisgyermek se maradjon le.
    
Havasi Katalin hangsúlyozta: Hódmezővásárhely nem a leggazdagabb önkormányzat, mégis saját erőből, állami támogatás nélkül tett jelentős lépéseket a szegregáció megszüntetése ellen.

 

(MTI-fidesz.hu)