fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kétezer közmunkást foglalkoztat a nyíregyházi önkormányzat
2011. október 5., 16:12

Mintegy kétezer közmunkást foglalkoztat az idén a nyíregyházi önkormányzat - közölte Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen, ahol sajtótájékoztató keretében adta át az érintettek által épített 3,5 millió forint értékű Tölgyes-pihenőparkot a Sóstói-erdőben.

Szeptember végéig 1 714-en kaptak munkát, s létszám év végéig várhatóan eléri a kétezret, ami a városban jelenleg nyilvántartott 6 500 állásnélküli embernek közel az egyharmadát teszi ki - mondta az önkormányzati vezető. Kiemelte: az első kilenc hónapban 1 604-en támogatott közfoglalkoztatásban jutottak munkához, míg 110-en európai uniós projekt megvalósításánál kaptak feladatot. Nyolc órában 338 embert alkalmaztak, 1 266-an pedig négyórás ideiglenes állást kaptak az önkormányzattól. A nyíregyházi helyhatósági közfoglalkoztatás összes költsége év végéig várhatóan meghaladja az 555 millió forintot.

Ebből az összegből a térségi munkaügyi központ támogatása eléri 376 millió forintot, az uniós projekteké pedig a 25 milliót. A felhasználható önkormányzati saját forrás összege pedig 153 millió 272 ezer forint lehet - tette hozzá Kovács Ferenc. A polgármester tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatottak a városházán, a helyhatósági fenntartású közintézményeknél, valamint a közterületek rendben tartásánál kaptak és kapnak feladatot. Az utóbbi esetében 157 hektáros terület fenntartásáról van szó, s abból 50 hektárt csak kézi erővel lehet karbantartani.

A közfoglalkoztatottak közül eddig döntően mindenki végzettségének megfelelő munkát kapott az önkormányzattól, a képzetlenek pedig zömmel fizikai állásba kerültek, miközben szakképzésben is részt vehettek. Az önkormányzati vezető szólt arról is, hogy a közfoglalkoztatottak által végzett munkák értékét év végén összesítik majd. Szerinte jelentős értékről lesz szó, hiszen például csak a szerdán átadott Tölgyes-pihenőpark értéke meghaladja a 3,5 millió forintot.

A város tüdejét jelentő Sóstói-erdő szélén lévő parkot 20 közmunkás, 700 munkaórában alakította ki, s egyikük, Dallos András faragta a díszes padokat, valamint Az erdő fohászát, illetve az erdőtelepítés körülményeit tartalmazó úgynevezett megállító táblákat. Kovács Ferenc beszélt arról is, hogy a nyíregyházi önkormányzat a közfoglalkoztatás mellett a munkahelyteremtést is kiemelt feladatának tartja, s éppen pénteken hozhatják nyilvánosságra - a befektető kérésének megfelelően - annak a nyugat-európai vállalkozásnak a beruházási tervét, amely új üzemet épít a városban.

Emellett tart a dán Lego gyárépítésének előkészítése is, a tervek szerint márciusig kiadják az építési engedélyt a cégnek. A német Főnix pedig kaucsuk-keverékgyártó üzem építését készíti elő, október végéig várhatóan véglegesítik a döntést a beruházásról.

(MTI-fidesz.hu)