fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tilos lesz koldulni a VIII. kerületben
2011. október 7., 09:36

Több millió forint többlettámogatást kapnak a VIII. kerületi közrendvédelmi akcióban részt vevő szervezetek, tilos lesz koldulni és életvitelszerűen az utcán tartózkodni - erről is döntött csütörtökön a józsefvárosi képviselő-testület.

A városrészben szeptember 26-án kezdődött napi 24 órás közrendvédelmi akció a jogszabálysértések visszaszorítására, megakadályozására. Ebben a kerület közterület-felügyelete, a VIII. kerületi rendőrkapitányság és a hivatal szabálysértési hatósága vesz részt.

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester előterjesztésében azt írta: ezeknek a szervezeteknek mindez többletköltséget jelent, ezért a rendőrségnek 8,5 millió, az önkormányzatnak és a közterület-felügyeletnek 5-5 millió forint támogatást javasolt. Azt is indítványozta, hogy a hivatal további öt ügyintézői álláshelyet hozzon létre a szabálysértési ügyek azonnali kezeléséért.

A kérdésben több mint két és fél órás, a megjelent civilek bekiabálásaitól sem mentes vita után döntött a testület, a Fidesz-KDNP és a Jobbik 14 igen szavazatával, az LMP és az MSZP négy nem szavazata ellenében.

A polgármester szót adott a testületben nem tag Somfai Ágnesnek, az LMP fővárosi képviselőjének, aki a rendeletalkotás körülményeit és az abban szereplő fogalmak tisztázatlanságát bírálta. A képviselő jelezte: nem tartja jónak a kerület magánakcióját, álláspontja szerint a hajléktalanproblémát a kerületeknek és a fővárosnak közösen kell megoldania.

Kocsis Máté úgy reagált: az ellátás mint feladat a fővárosé, nem a kerületé, és a városrész aránytalanul nagy terhet vállal. Hangsúlyozta: az önkormányzat nem tud minden hajléktalannak lakást biztosítani, de azoknak igen, akik a kerületben vesztették el otthonukat. A polgármester szavai szerint ha minden kerület így felkarolná a sajátjait, a főváros gyakorlatilag mentesülne a probléma alól.

Molnár György MSZP-s képviselő úgy vélekedett: a kerület "akciósorozata" azt a célt látszik szolgálni, hogy kiüldözze a kerületből a hajléktalanokat. A szocialista politikus a "tényleges zavart okozó tevékenységek" büntetését javasolta, ezek között a szemetelést, a kutyaürülék utcán hagyását említette.

Salgó László, a VIII. kerület rendőrkapitánya félreértésnek nevezte, hogy a közrendvédelmi akció a hajléktalanokra lenne kihegyezve. Hangsúlyozta: a rendőrök végzik feladatukat, és ha szabálysértésbe ütköznek, akkor intézkednek. Mint mondta, a pozitívak a visszajelzések.

Balogh Gyula, A Város Mindenkié civil szervezet tagja a bérlakások számának növelését kérte, ezzel párhuzamosan pedig országos megoldás kidolgozását javasolta az érintettek bevonásával.

Döntöttek számos, közterület-használatot érintő kérdésről is. A képviselők többsége támogatta, hogy maradjon érvényben a kukázást megtiltó előírás, ezzel párhuzamosan pedig azzal egészült ki a kerület rendelete, hogy jövő hétfőtől tilos a közterületeken, parkokban, aluljárókban, útkereszteződésekben koldulni, kéregetni; valamint tilos a közterületet "életvitelszerű lakhatásra használni, és az életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságokat közterületen tárolni".

A rendeletben nemdohányzó közterületeket is kijelöltek, így 2012. január 1-jétől tilos lesz rágyújtani a Gutenberg téren, a Horváth Mihály téren, a Kálvária téren, a Mátyás téren, a Teleki László téren, a II. János Pál pápa téren és a Rezső téren lévő parkokban, valamint az ezeket határoló járdák területén.

A képviselő-testület egyhangúlag megszavazta a Józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelkisegítség-nyújtási, Egzisztenciateremtési Közösségi) programot is. A polgármester javaslatában az szerepelt: az önkormányzatnak kiemelten kell foglalkoznia a Józsefvárosban hajléktalanná vált emberekkel, akik jobbítani akarnak saját sorsukon, és "hajlandók ezért mindent megtenni".

A program három pillére a mentorálás, vagyis az érintettek társadalmi integrációja; a munkaerő-piaci integráció; valamint a hosszú távú fenntartható lakási megoldás.

Kocsis Máté arról is beszámolt, hogy az önkormányzat szeptember végén három munkacsoportot hozott létre a program részleteinek és költségvetési hatásainak kidolgozására.

A VIII. kerületben szeptember 25-én tartottak helyi népszavazást a hajléktalanellátással, közterületek rendjével kapcsolatban, de érvénytelensége miatt a feltett kérdésekben való döntés joga visszaszállt a képviselő-testületre.

(MTI-fidesz.hu)