fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kiterjesztené a népegészségügyi termékadót a VM
2011. október 9., 10:57

Kiterjesztené a népegészségügyi termékadót a Vidékfejlesztési Minisztérium. Fazekas Sándor tárcavezető a Hír Televíziónak megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a kávéra, az ízesített sörökre és az alkoholos üdítőkre is kivetnék a chipsadót.

A készülő tervezet szerint emellett átlagosan 25 százalékkal növelnék azoknak a termékeknek a közterhét, amelyekre már idén kivetették a népegészségügyi termékadót. Vagyis a magas koffeintartalmú energiaitalok, az ételízesítők, illetve a magas só- és cukortartalmú termékek drágulhatnak tovább. A tervek szerint januártól az ízesített sörök és az alkoholos frissítők után literenként 35, illetve 100 forint, a kávénál pedig kilónként 250 forint lenne a termékadó. A kormány korábban 20 milliárd forint adóbevételt várt az intézkedéstől, de a jövő évi költségvetés tervezetében már 30 milliárddal számolnak.

Fazekas Sándor kifejtette: „a legfontosabb a mostani felvetésből a vidékfejlesztési tárca részéről is kiemelt területek közül a lekvárok, illetve a lekvárutánzatok kérdése”. Mint mondta: „ha valaki ma bemegy egy üzletbe, akkor nem talál, vagy csak elvétve lelhető fel, mert inkább ízesített és különböző adalékanyagokkal feljavított élelmiszerekről van szó”. Kijelentette: „ha rajtam múlik, akkor ezeknek az adóztatását szorgalmazom, és azt, hogy legyen egyértelmű, hogy a lekvár gyümölcsből készül, és így a magyar gyümölcstermesztők, termelők részére egy új piaci lehetőség nyílik. Vannak olyan transzzsírok, amiket szintén elő kell venni, ezenkívül a színesített üdítőszerű kutyulmányokat szintén meg kell néznünk”.

(hirtv.hu)