fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Soltész Miklós: Remény, cél és hit kell az ifjúságnak!
2011. október 13., 15:17

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a fiatalok körében nagy az érdektelenség, az ifjúság reményvesztettnek érzi magát, ezért minden szakembernek az a feladata, hogy reményt, célt és hitet mutasson nekik.
 

Az államtitkár csütörtökön Székesfehérváron, a megyei jogú városok ifjúságügyi műhelykonferenciáján hangsúlyozta: vannak olyan európai országok, ahol minden nagyon szépnek, jónak tűnik, de a közösségek messze nem olyan erősek, mint Magyarországon. Soltész Miklós hozzátette, hogy ezt kell az önkormányzatoknál dolgozó ifjúsági referenseknek bebizonyítaniuk, az oda vezető utat megmutatniuk, de úgy, hogy azt a megcélzott fiatalok megértsék.    

Téglásy Kristóf, a tárca főosztályvezetője az MTI érdeklődésére azt mondta: fontos, hogy az ifjúsági referensek hálózatban dolgozzanak, s folyamatosan egyeztessenek. Azt szeretnék elérni az önkormányzatoknál, hogy lehetőség szerint minden városban legyen ilyen szakember; ezt a készülő új önkormányzati törvénybe is szeretnék belefoglalni.    

A Millenniumi generáció 2011 című rendezvényen Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere kiemelte, az önkormányzat folyamatosan végez felméréseket arról, vajon az ifjúság mit gondol a városról. Mint mondta, az eredmények alapján fel kell kelteni a fiatalok közélettel kapcsolatos érdeklődését, erősíteni kell szerepvállalásukat a közéletben. "Csak akkor sikerülhet mindez, ha a fiatalok érzik, beleszólásuk van az őket is érintő döntésekbe" - tette hozzá. A polgármester kitért arra, hogy ifjúsági párbeszédsorozatuk zárásaként ifjúsági diáktanács alakul meg a városban csütörtök délután. Ennek elnöke, akit a fiatalok választanak meg maguk közül, helyet kap a polgármesteri tanácsadó testületben, így közvetlenül részt vehet a döntés-előkészítésben – tette hozzá Cser-Palkovics András.

 

(MTI-fidesz.hu)