fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Répássy: Az önigazgatási modell a visszájára sült el + videó
2011. október 16., 13:15
Jelen pillanatban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke egybeesik, azaz egy személy gyakorolja a két feladatot - mondta Répássy Róbert igazságügyért felelős államtitkár az Echo TV Heti mérleg című műsorában szombaton. Ez azt jelenti, hogy a bíróságok szakmai és igazgatási vezetése is egybeesik – tette hozzá.

„A mi elképzeléseink szerint ezt két külön személynek és két szervezetnek kellene megvalósítania, hiszen más dolog egy igazságszolgáltatást szakmai értelemben vezetni és szakmailag kontrollálni” – érvelt Répássy a szétválasztás mellett. Hozzátette: az LB helyett a Kúria gyakorolná a szakmai irányítást például a jogegységi döntések meghozatalával. Az államtitkár elmondása szerint az igazgatási vezetés pedig, az úgynevezett „külső igazgatáson”, azaz az Országos Bírósági Hivatalon (OBH) és elnökén keresztül valósulna meg.

Ez utóbbi testület felállítását a politikus azzal indokolta, hogy hatékonyabb, átláthatóbb és polgárbarát igazságszolgáltatás jöjjön létre.

Kérdésre válaszolva Répássy Róbert elmondta: a bírói függetlenséget semmi sem befolyásolja, tehát a bíró ítélkezési szabadságát semmi nem veszélyezteti. „Olyannyira nem, hogy az új alaptörvény megerősítette a bírói függetlenséget” – fűzte hozzá. Ettől függetlenül az egy másik kérdés, hogy a bíróságot, mint szervezetet - ami egyébként munkaszervezet is -, ki igazgatja és irányítja – fogalmazott az államtitkár.

Az európai példákról szólva kiemelte: többféle megoldás létezik a kontinentális gyakorlatban, azonban többnyire az a jellemző, hogy a szakmai és igazgatási vezetés elkülönülnek egymástól. A hazánk által 1997-ben választott modellben e két vezetéstípus összecsúszik, ezért lehetett nagyon nehezen megállapítani a felelősségeket, ami rontotta a bíróságok időszerűségét – mondta. Magyarázatképp hozzátette: ha egy bíróság önmagát ellenőrzi, akkor óhatatlanul elkényelmesedik a szervezet. Mint mondta, független szakemberek megállapításai szerint is az önigazgatási modell a visszájára sült el.

A javaslatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) dolgozta ki, de ezt megelőzően a Fidesz és a KDNP frakcióülései elvi döntéseket hoztak, aminek az volt a lényege, hogy szét kell választani a bíróságok igazgatási és szakmai vezetését. Azonban tudni kell a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvénytervezetekről, hogy az 1600 tagot számláló Magyar Bírói Egyesület (MBE) intenzíven közreműködött előkészítésükben. Nyílván az OIT vezetői kritikákat fognak megfogalmazni azért, hogy a Tanács jelenlegi formájában megszűnik, de talán meggyőzőek lesznek az érveink, hiszen a felvázolt problémákat ismeri a bírósági szervezet is – válaszolta a politikus arra a felvetésre, hogy mennyiben módosulhat a tervezet a törvény végleges elfogadásáig.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Megerősödik az alapvető jogok biztosának intézménye
Cikk: "Gyorsabb, hatékonyabb bíróságokra van szükség"
Cikk: Két koncepció készül a bíróságok külső igazgatásáról