fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elbontják a zuglói hajléktalantelepet
2011. október 18., 12:37
Elbontják azokat az illegális építményeket, amelyekben hajléktalanok élnek a főváros XIV. kerületében, a Francia út és az Egressy út kereszteződésénél - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere kedden.

Papcsák Ferenc közölte, hogy Zugló egy 120 ezres lélekszámú városrész, ahol polgármesterként a többség érdekeit kell képviselnie. Hozzátette: "nyilvánvalóan tisztességes és emberi megoldást kell találni annak a körülbelül 150 embereknek a problémájára is, akik a közterületen, illetőleg egy általuk felépített telepen élnek". A polgármester tájékoztatása szerint a Francia út és az Egressy út kereszteződésében az érintettek lényegében saját kis települést hoztak létre, ahol "maguk eszkábálta kunyhókban" laknak, önkormányzati területen. Mint mondta, ez nem megengedhető a továbbiakban, az önkormányzatnak szociális, közegészségügyi, hatósági és rendészeti szempontból sem mindegy a kérdés.
   
A városrész vezetője kitért arra: személyesen is részt vett azon a razzián, amelynek keretében a helyszínen bűnözőket fogtak el. Hozzátette, hogy ott ezek az emberek jól el tudtak rejtőzködni, mert senki sem mert bemenni. Papcsák Ferenc megjegyezte azt is, hogy engedély nélkül felhúzott építményekről van szó, vagyis azok fennmaradása a jelenleg hatályos szabályokat is sérti. "Úgy döntöttünk, hogy hatósági határozattal, jogszerűen elbontjuk, elbontatjuk, felszámoljuk ezt a telepet, az ott élőket hajléktalanszállókra, szeretetotthonokba költöztetjük" - fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az érintettek személyes tárgyait elszállítják, ezekhez hozzáférhetnek majd a hajléktalanok.

(MTI-fidesz.hu)