FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Jövőre Magyarországon rendezik meg a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát
A kormány legutóbbi ülésén döntött arról, hogy 2012-ben Magyarország ad otthont a Finnugor Népek VI. Világkongresszusának, várhatóan szeptember hónapban. A három napos kiemelkedő jelentőségű kultúrdiplomáciai eseményre 450 résztvevőt várnak. A rendezvény tervezett helyszíne Siófok.
Létrehozva: 2011. október 20., 14:22

2008-ban, a szibériai Hanti-Manszijszkban tartott ötödik világkongresszuson Sólyom László köztársasági elnök jelentette be, hogy a hatodik kongresszus Magyarországon lesz.  

Az 1992-ben alakult Finnugor Népek Világkongresszusa (FNVK), amelynek egyik magyarországi támogatója és alapítója Göncz Árpád köztársasági elnök volt, célja, hogy erősítse a különböző országokban élő finnugor nyelvrokon népek között a kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatokat. A tagságból eredő feladatokkal, így a kulturális, kisebbségi jogi és identitással kapcsolatos kérdésekkel az FNVK Magyar Nemzeti Szervezete (FNVK MNSZ) foglalkozik, amely egyidejűleg az Világkongresszus szervezője is.
 
A magyar külpolitika célja, hogy a magyar érdekeket nemzetközi fórumokon következetesen képviselje, elősegítse az ország nemzetközi súlyának növekedését, kultúrájának megismertetését, valamint gazdasági és társadalmi modernizációját.
 
A kongresszus előrelátható költsége 150 millió forint, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012-es költségvetésébe beépített a kormányzat.