FIDESZ.HU > Sajtóanyagok > Közlemények Nyomtatás
Ablak bezárása
Új eszközökhöz juthatnak az alapellátó praxisok
A kormány döntése nyomán hatályba lépett az a jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy összesen 12,7 milliárd forint állami forráshoz jussanak a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátást nyújtó egészségügyi vállalkozások.
Létrehozva: 2011. október 21., 11:35

A kormány a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága javaslatát elfogadva úgy döntött, hogy az alapellátó praxisok másfél millió forintos összeghatárig támogatást kaphatnak a feladatuk ellátását biztosító gép-műszer, illetve informatikai berendezés megvásárlására. Az összeget a praxisok havi 50 ezer forintos összegben kaphatják meg. A kormányrendeletben nevesített nagyobb értékű eszközök között található például a 24 órás vérnyomásmonitor, a vérkép és/vagy vizeletanalizáló kislabor, az EKG készülék, vagy a gyorssterilizáló. A támogatás feltétele, hogy az adott praxis érvényes OEP finanszírozási szerződéssel rendelkezzen, ne legyen köztartozása, illetve igazolja, hogy az adott eszköz beszerzéséhez nem kapott uniós forrást. Előremutató a szabályozás a tekintetben, hogy amennyiben a háziorvosi szolgáltató az eszköz beszerzéséhez hitelintézeti kölcsönt vesz fel, vagy az eszközt lízingbe veszi, a támogatás a törlesztéshez, vagy a lízingdíj fizetéséhez is felhasználható. Az eszköztámogatás rövid időn belül jelentős egészséghaszonnal jár, hiszen csak olyan eszközök, műszerek beszerzése jöhet szóba, amelyek magasabb színvonalú szolgáltatást tesznek lehetővé.

A program 2011 októberétől indul, a támogatás iránti kérelmek 2012. május 31-éig nyújthatók be. Az igényléseket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz kell benyújtani, amely a feltételek megléte esetén a praxissal szerződést köt. A kapott összeggel évente el kell számolni, a jogtalanul felvett összegeket kamatostul kell visszafizetni az OEP számára. A rendelet mintegy 8500 szolgáltatót érint, ebből 2270 a fogászati alapellátást nyújtó, a többi a háziorvosi, illetve házi gyermekorvosi szolgálat.

Mint ismert, április elsejétől életbe lépett az új háziorvosi indikátorrendszer, amellyel már jelenleg is átlagosan plusz 40-50 ezer forinthoz juthatnak havonta a praxisok. Az intézkedésekkel a NEFMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága célja a korszerű és biztonságos betegellátás, valamint az, hogy mind anyagilag, mind szakmailag vonzóbbá tegyék a háziorvosi szakmát.