fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikerrel zárult az EVP emlőszűrő programja
2011. október 21., 11:57
Két  év alatt 43 százalékról 69 százalékra emelkedett az emlőszűrésen részt vevő  nők  aránya  Hódmezővásárhelyen.  A  26  százalékos növekedést egy új szűrésszervezési  modell  alkalmazásával  érte  el  az Egészséges Vásárhely Program,  amelyben  kiemelt szerepet vállaltak a háziorvosok, asszisztensek és  nővérek,  valamint  a  városi szociális szakemberek. Az emlőszűréseknek azért  van kiemelt jelentősége a mellrákellenes küzdelemben, mert az időben felfedezett megbetegedés tízből kilenc esetben jó eséllyel gyógyítható.

Az   Egészséges  Vásárhely  Program  2009-ben  indította  útjára  emlőszűrő programját  azzal  a  céllal,  hogy  a város 45-65 éves női lakosai körében növelje  a szűrésen részt vevők arányát. A programot a Bristol-Myers Squibb Alapítvány  támogatta 150 ezer dollárral, és együttműködő partnerként részt vett benne a Magyar Rákellenes Liga, valamint a helyi szociális ellátásokat összefogó Kapcsolat Központ. A  program keretében speciális eszközök alkalmazásával próbáltak minél több nőt  bevonni  a  emlőszűrő  programokba:  a  szűrésszervezésbe a háziorvosi praxisok, a meggyőzésben, illetve kommunikációban pedig a Kapcsolat Központ szociális szakemberei vállaltak szerepet. A projekt keretében ún. integrált alapellátási  munkacsoportokat  hoztak  létre,  amelyekben a háziorvosok, a nővérek  és  szociális  segítők  közösen  dolgoznak  a  hátrányos helyzetű, illetve alacsony szűrési részvételt mutató csoportok bevonásán. A szociális szakemberek  szerepe  az  volt  a  projektben, hogy kapcsolatot teremtsenek azokkal  a  hölgyekkel,  akiknek  nagyon gyenge a kötődésük az egészségügyi intézményrendszerhez, kiváltképp az egészségügyi szűrésekhez. A  program  első  évében 43 százalékról 61 százalékra növekedett a szűrésen részt  vevők  aránya,  a  második  évben pedig 61 százalékról 83 százalékra növekedett  a  részvételi arány: összességében két év alatt 26 százalékkal, 43 százalékról 69 százalékra nőtt az emlőszűrésen részt vevő vásárhelyi nők aránya.

A  program  keretében alakult meg a Nők az Egészséges Vásárhelyért mozgalom is,  melynek  fő  célja,  hogy  az  emlőrák-ellenes  küzdelem és egészséges életmód  mellett  elkötelezett  helyi  közéleti  nők, közösségi intézmények dolgozói (tanárok, iskolaigazgatók, egészségügyi és önkormányzati dolgozók) is  segítsék  a  hátrányos  helyzetű  nőkkel  való  kapcsolatteremtést és a programba való bevonásukat. A  mozgalom  keretében  jött  létre az úgynevezett EVP–klub azzal a céllal, hogy   segítsen   a   vásárhelyi   és   környékbeli  lakosoknak  egészségük megőrzésében.  Mindemellett  a csoport kiemelt figyelmet fordít a daganatos betegségekben szenvedők és családtagjaik támogatására. Program  keretében mammográfiás szakasszisztenseket is képeztek svédországi trénerek  bevonásával  és  Dr.  Tabár  László  professzor  tartott „A korai stádiumú   emlőrák   diagnózisa  és  kezelése”  címmel  nemzetközi  kurzust szakorvosoknak és asszisztenseknek. A  mammográfiás  szűrésszervezést segítő informatikai fejlesztést hajtottak végre:  az  interneten keresztül a programban részt vevő kollégák különböző jogosultsági  szinteken  elérhették azokat az adatokat, amelyek a szűrésben való  részvételt,  a műtéti statisztikát, illetve egyéb fontos eredményeket mutatnak.   Emellett   egy   térinformatikai  rendszerben  követhető,  hogy Vásárhely  egyes  körzeteiben  milyen az átszűrtség, illetve hány daganatot találtak egy adott időszak alatt.

Egészségkerékpározás Hódmezővásárhelyen Október    világszerte    az    emlőrák-ellenes    küzdelemhónapja. Ezért Hódmezővásárhelyen  immár harmadik éve szervezik meg több száz résztvevővel az   egészségkerékpározást   —  ezzel  kívánják  felhívni  a  figyelmet  az emlőszűrés fontosságára.

A mellrákbetegség társadalmi háttere

Az  emlőrák  —  a  tüdőrák és a vastagbélrák után — a harmadik leggyakoribb daganatos  halálok Magyarországon:  2005-ben  2085  nő  halt  meg  emlőrák következtében  hazánkban.  Ez  azt  jelenti,  hogy ötóránként meghal egy nő emlőrák   következtében,  noha  az  időben  felismert  mellrák  ma  már  90 százalékos  valószínűséggel  gyógyítható,  de a késői esetek sem jelentenek reménytelenséget.  Ezért  van  kiemelt jelentősége a rendszeresen elvégzett szűrővizsgálatoknak,  hiszen nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy az  emlőrák  okozta  halálozás  visszaszorításának  leghatékonyabb  módja a szűrés:  a  Svédországban  elvégzett,  úgynevezett  "Két  megye"- vizsgálat keretében bizonyosságot nyert, hogy a mammográfiával végzett szűrővizsgálat jelentősen,   közel   harmadával  képes  csökkenteni  az  emlőrákból  eredő halálozást.

(fidesz.hu)