Még túlságosan közel lennénk ötvenhathoz, hogy ítéletet mondhassunk? Még túlságosan sok az élő tanú, aki látta a Rákosi-címertől megfosztott magyar zászlót? Még mindig sok köztünk, aki lőtt, és aki lövetett azon az őszön? Ötvenhat históriáját nem az akkor élők okulására kell elmesélni, hiszen ők talán ma is hallják még a fegyverropogást, a Szabad Európa rádió recsegő híreit, a magyar adón egyvégtében játszott Egmont-nyitányt, Nagy Imre beszédeit, Mindszenty szózatát, látják a rommá lőtt fővárost kiégett tankokkal, temetetlen halottakkal – az igazi káosz inkább a fiatalabbak fejében van. Talán nem véletlenül ma is…

A politika nem mindig nemesedik történelemmé, de a történelem mindig a politikából sarjad. A legelejére kellene visszamenni, de hol a legeleje? Hogy akkor, ötvenhatban már szűk évtizede diktatúra ült a nyakunkon? Hogy itt voltak a megszálló oroszok? Hogy negyvenötben is elvesztettük a háborút? Vagy még korábbra menjünk? Trianon? Osztrák elnyomás? Török iga? Máris 1541-nél vagyunk, Nagy-Magyarország utolsó független esztendejénél…

A teljes írás az MNO-n olvasható.