fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Répássy: A magyar nemzetet nem lehet megtörni
2011. október 22., 14:30
Ötvenöt évvel ezelőtt, 1956-ban a forradalom nem fejetlenséget, nem felfordulást hozott, hanem rendet és biztonságot, a kilátástalanságot felváltotta az életöröm, és a forradalom pár boldog napjában a szívekbe remény költözött, hogy annyi szenvedés után végre sikerül lezárni a diktatúra szörnyű éveit - mondta Répássy Róbert ünnepi beszédében a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Szendrőben, szombaton.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta: az 1956-os forradalom megmutatta, hogy a magyar nemzetet nem lehet megtörni. 1956-ban a magyarság szembeszállt a kommunista diktatúra önkényével, és olyan sebet ütött a szovjet zsarnoki hatalom testén, amely sosem tudott begyógyulni 1989-ben bekövetkező végleges eltűnéséig - emlékezett az államtitkár Szendrőben, Hatvani Viktor új síremlékének megáldása alkalmából a református temetőben. Hatvani Viktor 1956-ban a forradalom alatt a szendrői, majd az Edelényi Járás Munkástanácsának elnöke volt, 1969-ben halt meg, 1991-ben a forradalom alatt tanúsított "példamutató magatartásáért" 56-os emlékérmet adományozott neki a köztársasági elnök.
   
Répássy Róbert a szendrődi megemlékezésen kiemelte: a magyar emberek nemcsak egy diktatúra ellen lázadtak fel 1956-ban, hanem a hazugság és a félelem ellen is. Úgy fogalmazott: 1956 becsületbeli ügy volt, nem egy, nem tíz, nem száz emberé, hanem millióké, a magyar embereké, Magyarországé. "Becsületbeli ügy volt, amelyért semmilyen áldozat nem volt elég nagy, amelynek akkor golyózápor és akasztófa, ma és mindörökké pedig egy becsületében megmentett nemzet tisztelete és soha el nem múló emlékezete a jutalma. 1956 a bizonyítéka annak, hogy csak akiben él a becsület, az lehet szabad - hangoztatta a politikus. Október 23-a az összmagyarság ünnepe, október 23-a nem a múlt, hanem a jövő - mondta Répássy Róbert.

(MTI-fidesz.hu)