fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mansfeld Péter a hősiesség és szabadságvágy európai példaképe
2011. október 25., 09:12
Dömötör Csaba, az Európai Néppárti ifjúsági szervezetének (YEPP) magyar elnöke Mansfeld Péter emlékét idézte fel a CDU ifjúsági szervezetének hétvégi, Braunschweigben rendezett kongresszusán. Beszédében úgy fogalmazott: Mansfeld a fiatalok hősiességének és szabadságvágyának példaképe, akit 18 évesen végzett ki a kommunista hatalom. Egyetlen bűne az volt, hogy a szabadságért küzdött - tette hozzá Dömötör Csaba, aki Mansfeld arcképét ábrázoló pólót viselve lépett a pódiumra.

A Fidelitas volt kabinetvezetője a Junge Union mintegy ezer küldöttje előtt kijelentette: bár a kommunista diktatúra megbukott, a vasfüggöny pedig leomlott, Mansfeld mind a mai napig emlékeztet bennünket arra: a fiatalok mindig meghatározó szereplői a történelmi változásoknak.

Dömötör Csaba a jövőbeni teendők kapcsán elmondta: az európai jobboldali ifjúsági szervezeteknek három fő területre érdemes összpontosítaniuk: küzdeniük kell a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen, egyúttal mérsékelniük kell a fiatalok fokozódó közönyét a politika iránt, valamint fel kell lépniük politikai szélsőségek ellen, legyenek azok akár jobb-, akár baloldaliak.  A YEPP elnöke sikeres kampányt kívánt a CDU ifjú tagjainak a választásokig hátralévő két évben. Európa nem lehet erősebb, ha Németország nem sikeres – jelentette ki.

A CDU ifjúsági szervezetének kongresszusát, a Deutschlandtagot 1951 óta minden évben megrendezik. A mostani rendezvényen részt vett többek között Angela Merkel német kancellár, valamint David McAllister, Alsó-Szászország miniszterelnöke.

(EPP-HungarianPress)