fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hende: Több milliárdos bevételt remél a HM
2011. október 25., 09:14
Több milliárd forint bevételt remél a Honvédelmi Minisztérium (HM) régi, szovjet gyártású vadászgépek, alkatrészek és felújított radarok értékesítéséből - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a Magyar Televízió reggeli műsorában.

A miniszter elmondta: a tárca nemrégiben nyolc MIG-29-es vadászgépet próbált meg eladni; az ezekre kiírt pályázatra nyolc érdeklődő jelentkezett, de érvényes ajánlat nem érkezett a gépekre. Sikerült eladniuk viszont húsz hajtóművet - tette hozzá. "Ezek ma már nem korszerűnek számító, de a világ számos pontján még rendszerben lévő eszközök, én remélem, hogy hamarosan sikerül túladni rajtuk és ebben az esetben több milliárd forintra számítunk" - közölte Hende Csaba. Mint hozzátette, erre nagy szükségük is van, mert a költségvetési támogatásuk "oly szerény, hogy az már az elviselhetőség határát súrolja".

A gépekből származó bevételt a haditechnika korszerűsítésére fordítják majd, vagyis modernizálnak. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta azt is, hogy a közeli hetekben, hónapokban dönt az amerikai kongresszus arról, megkapja-e Magyarország ingyen a harminc korszerűsített helikoptert. Ezek a magyar honvédség helikoptereinél jóval korszerűbb, egyébként darabonként ötmillió dollárba kerülő gépek - tette hozzá.
   
Kitért arra: a honvédségnek meg kell teremtenie a gépek üzemeltetésének, kiszolgálásának a teljes hátterét, de erre teremtenek majd forrást. A helikopterek egyébként a mentőszolgálatot is segíthetnék, hiszen a szolgálat hamarosan elveszíti "helikopterképességét", és nem látszik, hogy lenne forrás újabb gépek beszerzésére.  "Előfordulhat, hogy ezzel a 30 géppel meg kell majd oldanunk a mentőszolgálat feladatát is" - mondta Hende Csaba.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hende: "55 éve tartják a lobogót"
Cikk: Százmillió forintos támogatást nyújt Medinának a HM
Cikk: A Honvéd Kórházhoz hasonló intézmény nincs több Európában
Cikk: "Az állam váljon a polgárok barátjává, illetve szolgájává"