ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

2011. november 20-ig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra

Második alkalommal hirdették meg a Kormány által alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása.
Létrehozva: 2011. október 28., 10:56
nyomtat küld

Ennek keretében 2012-ben 150 fiatal kap lehetőséget, hogy  10 hónap alatt szakmai gyakorlatot szerezzen. Ebből 8 hónapot Magyarországon, egy központi államigazgatási szervnél, 2 hónapot pedig valamely európai uniós ország közigazgatási szervénél töltenek. A résztvevők szakmai fejlődését a program teljes időtartamában mentorok segítik.

A közigazgatási utánpótlás nevelési-programot első ízben  2010 szeptemberében hirdették meg az első Kormányzati Karrier Expón.  A pályázati felhívásra több mint ezer fiatal jelentkezett, közülük 300  kezdte meg a gyakorlati idejét a magyar közigazgatási szervekben 2011. február 1-jétől.  Ők azóta már külföldön, az Európai Unió 25 tagállamában gyarapítják ismereteiket. Pályázni és a program részleteiről érdeklődni a www.kozigosztondij.gov.hu honlapon vagy az mko2012@nki.gov.hu email címen lehet.

 

(Kiadta: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések