fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kövér László rendhagyó történelemórájával nyílik meg az Isépy Tamás Könyvtár
2011. november 3., 10:27
November 4-én 15 órakor megnyitja kapuit az Isépy Tamás Könyvtár a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban. A 2004-ben elhunyt országgyűlési képviselő 13 300 kötetes gyűjteményéből alapított könyvtár átadóján beszédet mond Lázár János polgármester, Kövér László a Magyar Országgyűlés Elnöke, Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, valamint Isépy Eszter, a rendszerváltó politikus lánya. Isépy Tamás 1990-től az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként részt vett hazánk többpárti és demokratikus jogrendszerének kialakításában. Az átadó ünnepséget követően Kövér László rendhagyó történelemórán mutatja be a rendszerváltást a hódmezővásárhelyi gimnázium diákjainak.

Isépy Tamás, 2004-ben elhunyt országgyűlési képviselő mintegy 13. 300 kötetet számláló gyűjteményéből alapít könyvtárat a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi Németh László Gimnáziumban. Az alapvetően polgári értékrendet és humán érdeklődést tükröző könyvhagyaték alapos és szerteágazó szépirodalmi összegzést tartalmaz mind a klasszikus, mind a modern magyar-, és világirodalmat tekintve, de kiemelkedő a művészettörténeti, történelmi, néprajzi, valamint a több száz kötetes idegen – főként francia nyelvű – állomány is. A 100 négyzetméteren elterülő könyvtárban igazi könyvritkaságokkal is találkozhatnak a gimnázium tanulói, ilyen az 1751-es kiadású, ma már muzeális értékű kétkötetes Corpus Iuris Hungarici, egy egyháztörténeti breviárium 1768-ból, vagy egy francia nyelven, 1792-ben kiadott könyv, amely VI. Pius pápa gondolatait tartalmazza. A muzeális értékű kötetek mellett jelentős számú a 19. század közepén-végén, a 20. század elején kiadott mű, mind a szépirodalmat, mind a szakkönyveket tekintve. A gyűjtemény értékes része több magyar és idegen nyelvű művészeti album, de a társadalomfilozófiai, politika- és jogtudományi szakkönyvek is segítséget jelenthetnek a diákoknak tanulmányaik, vagy az érdeklődési körük bővítése során.

Isépy Tamás 1924. március 20-án született a felvidéki Barancson (ma: Zemplinsky Branc, Szlovákia). 1946-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett jogi doktori oklevelet. 1990-től 2004-ig, haláláig országgyűlési képviselőként tevékenykedett. Politikai szerepvállalása a Kereszténydemokrata Néppárt képviseletében indult, 1995-től 1997-ig a párt parlamenti frakciójának vezetője, a jogi és önkormányzati munkacsoport aktív tagja. 1997-ben belépett a Fidesz Magyar Polgári Szövetségbe, ahol még ebben az évben frakcióvezető-helyettesnek választották. 1990-től 1994-ig az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkáraként részt vett a többpárti és demokratikus jogrendszer kialakításában. Vezető szerepet vállalt a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésében és a kárpótlás módjáról, mértékéről tárgyaló kormánybizottság munkájában. 1998-2002 között az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnökeként, később, haláláig alelnökeként tevékenykedett.

Közéleti szerepvállalása negyvenéves ügyvédi tapasztalatra épült, jogértelmező írásait a legnagyobb hazai napilapok, jogtudományi értekezéseit szakfolyóiratok közölték. Parlamenti szónokként szellemes, olykor csípős, ironikus hangvételű felszólalásairól vált ismertté, felszólalásainak gondolatmenete mindig eredeti, egyéni, látásmódja széleskörű, a lényegre koncentráló és kritikus volt. Tudását, tapasztalatát és határozott konzervatív értékrendjét még politikai ellenfelei is tisztelték.

Isépy Tamás értő és szenvedélyes gyűjtője volt a könyveknek – egyike az utolsó európaiaknak, akik a Gutenberg galaxis egészében otthonosan mozogtak. Csillapíthatatlan étvágyú kultúrafogyasztó, autodidakta műértő és aktív műpártoló volt: igazi reneszánsz ember, aki klasszikus műveltségével nemcsak önmaga, de mások számára is képes volt megnyitni a komolyzene és a képzőművészet világát is.

(fidesz.hu)