fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Négymilliárd forint az árvízkárok felszámolására
2011. november 8., 12:14
Négymilliárd forintot ítéltek oda az észak-magyarországi régió 72 településének összességében a 2010 májusában és júniusában keletkezett árvízi károk felszámolására - közölte Becsó Zsolt, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden sajtótájékoztatón, Salgótarjánban.

Becsó Zsolt elmondta: a városok legfeljebb 150 millió, a községek pedig 75 millió forintra pályázhattak, a tervezett beruházás költségvetésében szereplő összeg 95 százalékára. Az igények felmérése céljából az önkormányzatoknak először regisztrálniuk kellett a támogatások igénybevételére, csak ezután lehetett pályázni. A négymilliárd forintos összeg felosztásáról november 2-án, múlt szerdán döntöttek.
   
Az Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program keretében Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében 10,1 milliárd forintot oszthatnak szét az árvíz utáni helyreállításokra, ennek része a településeken keletkezett károk felszámolására most odaítélt 4 milliárd forint. Emellett 3 milliárd az alsóbbrendű utak helyreállítására, 3,1 milliárd pedig a helyi vízvédelemre jut majd.    

A régióban benyújtott 127 érvényes pályázat közül 72-t támogatott a területfejlesztési tanács. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 42 település összesen 2,54 milliárd forintot kap, Hevesben pedig két település 129 milliót. Nógrádból 28 város és község pályázott sikeresen, így ezek összességében 1 milliárd 318 millió forinthoz jutnak. A régióban még három település esélyes támogatásra, pályázati hiánypótlás után.    

A pályázaton elnyert összegek a csapadékvíz-elvezetésre, a megrongálódott közterületek és középületek helyreállítására, felújítására költhetők.    

Becsó Zsolt az MTI kérdésére elmondta, hogy a jelentősebb támogatást elnyerő városok közül Szikszó 150 millió, Szendrő 147 millió, Salgótarján 86 millió, Miskolc pedig 79 millió forintot kap.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Milliárdok jutnak fejlesztésre Észak-Magyarországon
Cikk: 670 új munkahely Tiszaújvárosban