fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Nem igaz, hogy pártszínek alapján történt volna a kormányzati döntés"
2011. november 8., 17:42
A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete visszautasítja azt a nyírségi MSZP-s állítást, hogy politikai alapon történt volna az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok úgynevezett "önhiki"-s támogatásának elosztása - ezt Tilki Attila, a párt térségi elnöke, országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere mondta keddi nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Nem igaz, hogy pártszínek alapján történt volna a kormányzati döntés, hiszen az önkormányzatok megadott kritériumok alapján kérhették a támogatást, amit az Államkincstárhoz kellett benyújtaniuk és a kincstár terjesztette fel az igényeket elbírálásra - hangsúlyozta a képviselő önkormányzati vezető. Kiemelte: a döntéshozók - az előre megadott kritériumok alapján - természetesen figyelembe vették, hogy melyik önkormányzat, milyen nagyságú intézményrendszert működtet, megfelelő hatékonyságú-e a gazdálkodása, ésszerűen fejleszt-e, s van-e olyan kiadása, amit nem kellene finanszíroznia. Tilki Attila elfogadhatatlannak nevezte, hogy önkormányzatok olyan fejlesztéseket valósítanak meg, amelynek üzemeltetéséhez később nincs pénzük. Vagy például műfüves pályát építenek, labdarúgó-csapatot tartanak fenn, miközben "önhiki"-s támogatásra szorulnak.    

Farkas Ernő, Rakamaz Fidesz-KDNP-s polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: elkerülhetetlen, hogy a települési önkormányzatok a költségvetési lehetőségeikhez igazítsák a működésüket. "Meg kell hozniuk a népszerűtlen döntéseket is a talpon maradás érdekében" - hangoztatta. Példaként említette, hogy Rakamazon 20 milliót takarítottak meg csak az iskola-rendszer átalakításával, továbbá optimalizálták a közintézményekben a dolgozói létszámot is, ami persze leépítéssel járt, de felvállalták a helyi költségvetés stabilizálása érdekében.     

Tilki Attila elmondta azt is: az "önhiki"-s támogatás második fordulójában 181 szabolcsi önkormányzat nyújtotta be pályázatát, s valamennyi kapott kisebb-nagyobb pénzügyi segítséget, összesen 7,6 milliárd forintot.   Az MSZP-s polgármester által vezetett Nyírtelek például 57 milliót kért, s 35 milliót kapott. A volt MSZP-s, most független polgármester irányításával működő újfehértói önkormányzat pedig az igényelt 41 millióval szemben 30 milliót.   Saját városa, Fehérgyarmat 113 milliót kért, s 40 milliót kapott. A szintén Fidesz-KDNP-s polgármesterrel rendelkező Kisvárda 238 millió helyet 60, míg Mátészalka 111 millióval szemben 50 milliót kapott. Kitért Győrtelek támogatására: most ugyan 300 ezer forintot kapott a település, de az első körös "önhiki"-s támogatáson 5,2 millióval segítették ki. Ugyancsak szólt Gacsály helyzetéről, ahol az iskolában már nincs fűtés, s kiemelte: most ugyan 1,5 milliós "önhiki"-t kapott a kis község, de az első körben 11,5 milliót utaltak ki költségvetési gondjai enyhítéséhez.

BM: már nem a települések pártpolitikai vezetése alapján osztogatják az állami pénzeket

A 2010-es választásokkal lezárult az a korszak, amikor a települések pártpolitikai vezetése alapján osztogatták az állami pénzeket - közölte a Belügyminisztérium (BM) az MTI-vel Veres János volt pénzügyminiszter keddi nyíregyházi sajtótájékoztatójára reagálva. A BM reagálásában az olvasható, hogy mára rendezett, szabályozott és átlátható körülmények között jutnak el az önhiki-pályázat támogatásai a rászoruló településekre. Az önkormányzatok előre megadott, jogszabályban meghatározott kritériumrendszer alapján nyújthattak be támogatási igényt a Magyar Államkincstárhoz, ezt egy tárcaközi bizottság bírálta el, és terjesztette fel döntési javaslatként a belügyminiszternek és a nemzetgazdasági miniszternek. A pályázatok elbírálásakor alapvető szempont volt az önkormányzatok megfelelő hatékonyságú működése és gazdálkodása - tették hozzá.

(MTI-fidesz.hu)