fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Miért kell azért drukkolni, hogy az emberek az utcán éljenek?"
2011. november 11., 16:12
Mintegy két tucat tüntetőt állított elő a rendőrség a VIII. kerületi polgármesteri hivatalból - közölte Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken újságírókkal.

A Város Mindenkié csoport aktivistái a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen tüntettek a helyszínen, majd az ügyfélfogadási időt kihasználva több tucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra, és leültek a földre.

A hivatal biztonsági szolgálata, illetve a később kiérkező rendőrök is többször távozásra szólították fel az érintetteket az ügyfélfogadási idő lejárta után.

Horváth Katalin Fanni elmondta: az épületben jogszerűtlenül tartózkodó mintegy két tucat embert a törvényben előírt jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő, a szabálysértés ügyében elszámoltatásuk jelenleg is folyamatban van - tette hozzá. Az érintettekre várhatóan pénzbírságot szabnak ki.
   
Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere újságíróknak nyilatkozva elmondta: már korábban felajánlotta a tüntetőknek, hogy egy órával a tüntetés kezdete előtt menjenek be hozzá, beszéljék meg a dolgokat. Jelezte: ez a sokadik alkalom volt, amikor együttműködést ajánlott, de ezúttal sem éltek a lehetőséggel. A polgármester szólt arról is, nem vitatja el senkitől a tüntetés jogát, ugyanakkor a tüntetők célját nem érti világosan, hiszen "ők ma nem azért jöttek ide láthatóan, hogy problémát oldjanak meg, hanem azért, hogy problémát csináljanak".
   
Kocsis Máté végképp érthetetlennek nevezte, "miért kell azért drukkolni, hogy hajléktalan emberek az utcán éljenek". Hozzátette, azt szeretnék – és a fővárosi önkormányzat is azért fordított több száz millió forintot hatszáz új férőhelyre -, hogy senki ne éljen az utcákon, főleg ne a téli időszakban.
   
A polgármester a parlament előtt lévő szabálysértési törvénymódosítást is ezzel indokolta, jelezve, annak hatálybalépését is úgy módosították az előterjesztők, hogy addigra megoldott legyen a hajléktalanok elhelyezése. Kijelentette: meggyőződése, hogy a törvénymódosítás célja nem vitatható, azt nem szabad visszavonni.

(MTI-fidesz.hu)