fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fellegi Tamás Sanghajban folytatta kínai tárgyalásait
2011. november 12., 10:02
A főváros, Peking után Sanghajban folytatta kínai útját Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, aki szombaton magyarországi befektetési és üzleti lehetőségek iránt érdeklődő üzletemberekkel folytatott kerekasztal-beszélgetést.

A sanghaji és a főkonzulátus konzuli kerületének más térségeiből érkezett húsz érdeklődő elsősorban autóipari, elektronikai és gyógyszeripari vállalatokat képviselt. A nemzeti fejlesztési miniszter beszédében a Magyarország nyújtotta lehetőségeket, az ország közép-európai térségbeli versenyelőnyeit emelte ki. Minden válság véget ér egyszer - mondta, hozzátéve, nem mindegy, a nehézségeket követően milyen állapotban van az ország, s fontos, hogy a befektetők a válság után kínálkozó lehetőségeket előre is lássák. Magyarország törekvése, hogy a beruházókat Európa egyik legversenyképesebb gazdasága és legstabilabb politikai rendszere fogadja - tette hozzá.
   
A miniszter, aki a kínai-magyar kapcsolatokért felelős kormánybiztos is, a magyar adórendszer előnyeit hangsúlyozta, kiemelve a 10 százalékos társasági adót és az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót. Szólt a tavaly meghirdetett új külpolitikai programról, a keleti nyitás politikájáról, amelynek első lépéseként a világkiállítás zárására érkező Orbán Viktor miniszterelnök éppen Sanghajban találkozott Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfővel.

A két vezető az elmúlt év során kétszer tárgyalt, s nem véletlen, hogy idén júniusban Ven Csia-pao európai körútja részeként, Nagy-Britannia és Németország mellett Magyarországra is ellátogatott - mondta Fellegi. A miniszter hangoztatta, hogy Magyarország nyugati vizeken nyugati hajóként, keleti széllel hajózik, vagyis az EU és a NATO tagjaként önálló, a keleti országok, Kína és Oroszország felé is nyitó külpolitikát folytat.    

Magyarországot schengeni övezetbeli és Európai Uniós tagsága, földrajzi helyzete is vonzóvá teszi Kína számára, ezen túl praktikus lépések, így a munkavállalói vízum megkönnyítése, az adó- és vámszabályok kedvezőbbé tétele is segítik a kapcsolatok kiépítésében. Az autógyártás, gyógyszergyártás, kutatás, élelmiszeripar, információtechnológia területén Magyarország kiemelkedő lehetőségeket nyújt a kínai befektetőknek. A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok volumene a válság dacára is bővül, s a cél az, hogy 2015-re a kétoldalú kereskedelem értékét 20 milliárd dollárra növeljék.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Pekingben tárgyal Fellegi Tamás fejlesztési miniszter
Cikk: Fellegi Tamás az energiapiac jövőjéről tárgyal Párizsban
Cikk: Energiabiztonságról tárgyal Fellegi Tamás