fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tolerancianap Hódmezővásárhelyen
2011. november 15., 14:46
Hódmezővásárhely az első magyarországi település, amely a Cittaslow ("lassú város") mozgalomhoz csatlakozott; amelynek célja, hogy lakói megismerjék egymást, elfogadják a különbözőségeket. Ennek jegyében rendezik meg a Cittaslow Tolerancianapot november 16-án - tájékoztatták a szervezők.

A rendezvény keretében a vásárhelyiek közelebbről is megismerhetik a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek életét. A Városháza dísztermében a reggeli megnyitó után szakmai előadásokat hallhatnak az érdeklődők elsősorban a toleranciáról. Ezt követően a Hódmezővásárhelyen fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézmények mutatkoznak be, köztük a HTKT Kapcsolat Központ, az Egyesített Bölcsődei Intézmény, a Csodaház Foglalkoztató Napközi és Fejlesztőiskola, a Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató, a Hajléktalanokat Gondozó Egyesített Intézmény, a Szivárvány Szakosított Szociális Otthon, valamint a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon.
 
Délelőtt tizenegy órától középiskolások látogatnak el az intézmények nagy részébe, hogy személyesen is megismerjék az ott zajló munkát, és betekintést kapjanak a gondozottak, valamint a dolgozók hétköznapi életébe. Délután a HISZK Eötvös József Székhelyintézményben az érdeklődők szakmai műhelyeken vehetnek részt, ahol drámapedagógiai foglalkozás, kutyaterápiás bemutató, jelnyelvi tanfolyam, a fogyatékkal élőkkel közös vetélkedő és kézműves foglalkozás teszi különlegessé a találkozást. A program során a fiatalok játékos formában kipróbálhatják, hogy egy-egy érzékszerv nélkülözésével milyen nehéz megoldani az adott feladatokat. Így végigmehetnek a tolókocsis akadálypályán, megmérettethetik magukat az ülőröplabdában, képet készíthetnek a szájjal festés technikájával, a  Láthatatlan” játékban vakon vehetnek részt, míg a  Szavak nélkülben" a frissen megszerzett jelnyelvi tudásukat alkalmazhatják.
   
Első magyarországi városként Hódmezővásárhely tavaly december elején nyert felvételt a Cittaslow-települések közé. A nemzetközi mozgalom a világ 20 országának mintegy 140 települését egyesíti. A szövetség tagjai, felismerve, hogy az élet minden területén a rohanás vált meghatározóvá, amely zajossá, zsúfolttá, személytelenné és nyugtalanná tette a városokat, új alternatívát kínálnak: a nyugodt várost. Ez a Cittaslow, ahol a mindennapi élet minőségén, a helyi sajátosságokon és értékeken van a hangsúly.
   
A szervezet célja a városi, regionális környezeti sajátosságok védelme, fejlesztése; a helyi kultúrán és tradíciókon alapuló termékek előállításának ösztönzése; a hagyományos termelési eljárások fenntartása; olyan fejlesztéspolitika kialakítása, amely elsősorban a közösség igényeihez igazodó, annak történelmén, kultúráján, hagyományain alapuló beruházásokat valósít meg; de mindenekelőtt a helyi közösség erősítése, védelme, a városban élők életminőségének javítása.

(MTI-fidesz.hu)