fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Átadták a fővárosi elismeréseket
2011. november 17., 12:10
Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében hiteles példaképeknek nevezte a díjazottakat, akik elkötelezetten végzik választott hivatásukat, és egész személyiségükkel példát adnak.

Szavai szerint sokszor ma is egymástól teljesen ellentétes vélemények feszülnek egymásnak, de "az elmúlt 138 évben senkinek nem jutott eszébe megkérdőjelezni azt, hogy a nemzet felemelkedéséhez erős és egységes Budapestre van szükség".  A főpolgármester úgy vélekedett: a nemzet felemelkedéséhez példaképek kellenek, olyan emberek, akik szavaikkal, tetteikkel, egész életükkel nevelnek. Hozzátette, hogy nem a mai értelemben vett sztárokról, hősökről van szó, hanem emberi, olyakor hétköznapi, szerethető, és épp ezért követhető példaképekről.
   
Tarlós István hiteles példaképeknek nevezte a díjazottakat, akik elkötelezetten végzik választott hivatásukat és egész személyiségükkel példát adnak. Az ünnepségen a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag hozott döntése alapján Pro Urbe-díjat vehetett át Bogár László egyetemi docens; Lukács László SchP professzor emeritus, piarista szerzetes, teológus; Mészöly Kálmán válogatott és világválogatott labdarúgó; az Omega együttes; Radnai Zoltán, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet orvos főigazgatója, valamint Szebedy Tas, a Városmajori Gimnázium igazgatója.
   
Budapestért díjban huszonhatan részesültek. Mások mellett ezt az elismerést kapta a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának West Balkán-csoportja; a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság erzsébeti tűzőrsége; Gáspár Sándor színművész; Gerendai Károly rendezvényszervező; Kerekes Éva színművésznő; Kovács Ákos énekes, előadóművész; Sándor György humoralista és Szvorák Katalin népdalénekes.
   
A Fővárosi emlékzászló-díjat az idén a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak ítélték. A Dr. Barna Sándor emlékérem - A főváros közbiztonságáért díjban öten részesültek, köztük Benkovics Zoltán polgári védelmi parancsnok, dandártábornok és Skoda Gabriella vezető ügyész, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
   
Papp László Budapest-Sportdíjal tüntették ki Erdei Zsolt ökölvívó világbajnokot; Fábián László olimpiai bajnok öttusázót; Fenyvesi Csaba olimpiai bajnok vívót, orvost, rákkutatót; Kangyal Balázs válogatott aranyérmes jégkorongozót, edzőt, valamint Lipcsei Péter labdarúgót. Átadták a Zalabai Gábor díj - A budapestiek esélyegyenlőségéért díjat, amellyel a szociális területen dolgozókat ismerték el, valamint a Fővárosi Önkormányzat munkatársainak elismerésére alapított, a Főváros szolgálatáért díjakat.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kitüntető díjakat adományoznak Budapesten