fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fürdőfejlesztés kezdődött Karcagon
2011. november 18., 16:45
Közel 600 millió forintos fejlesztés indul a karcagi fürdőben, a 291,5 millió forintos támogatással megvalósuló beruházás pénteki alapkőletételén Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hangsúlyozta, hogy a fejlesztés része a Magyarország megújítását célzó Új Széchenyi Tervnek, ezen belül pedig beletartozik az egészségipari fejlesztő programba, amelynek teljes kerete 31 milliárd forint uniós pénzügyi forrást jelent.

A politikus - aki 2010 nyaráig több cikluson át a település polgármestere volt - kiemelte: nehéz időkben is gondolni kell a jövőre, és olyan fejlesztéseket megvalósítani, amelyek a későbbiekben megtérülnek. Felidézte, hogy 2002-ben már volt egy jól előkészített terv a strandfürdő fejlesztésére, amit azonban a Medgyessy-kormány "lesöpört", hiába kapott kiemelkedő pontszámot a pályázat.
   
Dobos László fideszes polgármester elmondta, hogy a fürdő vizét 1999-ben nyilvánították gyógyvízzé, amit magas sótartalma egyedivé tesz. A millennium évében uszodát, 2004-ben az élménymedencét építettek, ezt követően került sor a kereskedelmi szálláshelyek kialakítására, majd 2005-ben a vizet a gyógyítás szolgálatába állították - tette hozzá.
   
A mostani beruházáshoz a pályázatot a Nagykun Víz- és Csatornamű Kft. 2008-ban nyújtotta be, és 2010-ben nyerte el a támogatást a Nemzetu Fejlesztési Ügynökségtől. A munkaterületet októberben vette át a kivitelező Tempero Zrt., amelynek egy év alatt kell befejeznie az építkezést. A fejlesztés tartalmazza többek között a meglévő szabadtári gyógymedencék teljes felújítását, élményelemekkel való bővítését, az öltöző épületrész átalakítását, szolárium, szauna, merülő medence, konditerem és jakuzzi építését. Emellett korszerűsítik az úszómedencét, új termálmedencét alakítanak ki, a biztonságos gyógyvízellátásért új hévízkutat fúrnak, és felújítják a bejárati épületet.

(MTI-fidesz.hu)