fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az önkormányzati törvény átalakítja a gondolkodásmódot
2011. november 19., 10:04
Az új önkormányzati törvény átalakítja az eddigi gondolkodásmódot – közölte Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Csongrádon, hozzátéve: szeretnének az "önfenntartó önkormányzatok irányába elmozdulni".

A politikus egy helyi fórum előtt, sajtótájékoztatóján azt mondta: szeretnék, ha az önkormányzatok nemcsak az ország által megtermelt javak szétosztásában vennének részt, ha azok a helyben megoldható gondokat állami támogatás helyett saját erőfeszítésből és kreativitással, a közösség erejével orvosolnák. Hozzátette: ez az új gondolat vezet végig az új önkormányzati törvényen. A parlament előtt lévő jogszabály néhány, az önkormányzatok adósságának az újratermelődését megakadályozó szigorítást is tartalmaz – hangsúlyozta a belügyminiszter.
   
Pintér Sándor kifejtette: az önkormányzatok adósságállománya jelenleg 1247 milliárd forint, s emellett mintegy 300 milliárd forintra rúg a kifizetetlen számlák nagysága. Hangsúlyozta, el kell kerülni, hogy az önkormányzatok még egyszer egy ilyen adósságspirálba kerüljenek. A belügyminiszter közlése szerint a kormány szeretné, ha az önkormányzatok gazdálkodása - elsősorban az a pénz, amelyet közvetlenül az államtól kapnak - megfelelő ellenőrzés alá kerülne. "Ha az állam adja a pénzt, legyen joga több szervnek ellenőriznie, hogy az önkormányzat ezt a jó gazda gondosságával használja-e fel" – mondta.
   
Pintér Sándor kérdésre válaszolva közölte: az elképzelések szerint 160 – plusz-mínusz 10 – járás lesz. A járásközpontok kijelölése nagymértékben igazodik a már meglévő infrastruktúrához, előtérbe kerülnek azok a települések, ahol kórház, rendőrkapitányság vagy tűzoltóság van. A kormány szeretné, ha kihelyezett ügyfélszolgálattal vagy internetes kapcsolaton keresztül minden településen biztosítható lenne az állampolgárok számára az ügyintézés lehetősége, hogy csak kiemelt esetekben kelljen az embereknek a járási központokba utazniuk – tudatta a belügyi tárca vezetője.

(MTI-fidesz.hu)