fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Milliárdokat takarított meg a tárca az átszervezéssel
2011. november 23., 08:16
Harminc százalékos létszámleépítés történt a Honvédelmi Minisztériumnál és intézményeinél, amivel lényegesen csökkentették a bürokráciát, a november közepéig végrehajtott átszervezés éves szinten sok milliárdos megtakarítást jelent - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a csapatokat nem érintette a leépítés, hiszen azokat erősíteni kívánják. A Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Szolgálat összevonását érintő kérdésre leszögezte, hogy a létszámleépítés a műveleti területet nem érintette jelentősen, tehát attól az ország katonai képessége nem csökken. Mérséklődik viszont a bürokrácia, és kevesebb objektumot kell fenntartani - tette hozzá.
   
A tartalékos állományról a miniszter elmondta, hogy szándékai szerint az a jelenlegi több mint 2 ezerről 8 ezer főre nő majd. Ennek érdekében például azoknak a katonáknak, akik 57 éves koruk előtt mentek nyugdíjba, de most vállalják a tartalékos szolgálatot, elengedik a járandóságuk tizenhat százalékos jövedelemadóját - mondta.
   
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a Honvédkórháznak a honvédségbe való visszaintegrálása révén össze tudták vonni a katonaság egészségügyi struktúráját, ami szintén megtakarítást jelent. A kórház a központi költségvetésből 6 milliárd forintot kap lejárt adósságai rendezésére, finanszírozott teljesítményét pedig a Semmelweis-terv keretében évi 5,5 milliárd forinttal megnövelik. A miniszter szerint a Honvédkórház "a magyar egészségügy megújításának egyik zászlóshajója lesz".
   
Hende Csaba szerint a tárcánál és intézményeinél sikerült úrrá lenni a korrupción, a hátrányos szerződések helyett újakat kötöttek. Hozzátette, hogy az egész rendszert külső szakértők bevonásával átvilágították, s a keletkezett 10 ezer oldalnyi anyag alapján 46 büntetőfeljelentést tett az öt évre visszamenőleg talált gyanús ügyekben.

(MTI- fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hende: A prioritás a működőképesség fenntartása
Cikk: Hende: Több milliárdos bevételt remél a HM
Cikk: A Honvéd Kórházhoz hasonló intézmény nincs több Európában